Egy 19 éves nagybajomi fiatal elkötötte édesapja autóját, majd ittasan falnak ütközött vele.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2022. november 24-én késő este egy nagybajomi fiatal otthonában italozott két cimborájával, mely során kitalálták, hogy ellopják az édesapja slusszkulcsát, és autókáznak egyet. Miután családtagjai elaludtak, a gépkocsit az udvarból kitolták, az utcán beindították és elindultak. Az önjelölt sofőr azonban a járművel nem jutott messze, párszáz méter után letért az útról, és egy ház falának ütközött. A balesetben mindhárman könnyű sérüléseket szenvedtek.

A kaposvári rendőrök az ittas fiatalt igazoltatták, mely során az is kiderült, hogy vezetői engedéllyel sem rendelkezik. A nyomozók a nagybajomi lakost jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, valamint ellene az ittas járművezetés és több közlekedésrendészeti szabályszegés elkövetése miatt eljárás indult.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti! A közlekedési szabályok betartásával, kellő odafigyeléssel, türelemmel, toleranciával és egymás iránti felelősséggel megelőzhetők a tragédiák!

Az ittas vezetés és a bódító szer hatása alatt történő járművezetés negatív hatással van a közlekedés biztonságára és a vezetés minőségére. Szeszes ital fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek. További jelentős kockázatot jelent az, hogy az ittas vezetők általában a megengedett sebességet is túllépik. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !