Ugrás a fő tartalomra

Volt élettársára és gyermekére dobott Molotov-koktélt egy férfi Csörögön

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt két férfi ellen, akik egy csörögi házra dobtak Molotov-koktélokat, miközben ott többen aludtak.

A vádirat szerint az elkövetők rokonok. Mindketten ugyanannak a csörögi háznak különböző lakrészében laktak. Együtt italoztak otthonukban, amikor egyikük felhozta egy korábbi sérelmét. Elmondása szerint azért küldték börtönbe volt élettársa sérelmére elkövetett zaklatásért, mert annak anyja ellene vallott. Felvetette társának, hogy igazán ráijeszthetnének volt élettárására és annak anyjára. Ennek érdekében négy üres sörösüveget megötlöttek benzinnel és rongyot dugtak a szájukba.

A házilag készített Molotov-koktélokkal elgyalogoltak a sértettek házához, majd meggyújtva azokat a házra dobták és elmenekültek.

A házban ekkor az egyik elkövető volt élettársa és annak kiskorú gyermeke aludt az egyik utcafronti szobában. A mellettük lévő szobában pedig a nő anyja tévézett.

A négy Molotov-koktélból egy a ház mellé esett, kettő a házfalon robbant szét, egy pedig betörte annak a szobának az ablakát, amelyben a nő aludt a gyermekkel. Az ablakon áthatolva a palack összetört és az égő benzin tűzre lobbantotta a szoba szőnyegét és PVC padlóját. A tűz gyorsan átterjedt a szoba berendezésére is. 

A nő felébredve észlelte a támadást, felébresztette a gyermekét, szólt édesanyjának is, de már csak a konyha ablakon tudtak elmenekülni a házból. Ezután a szomszédban lakó unokatestvérétől kért segítséget, aki azonnal hozzákezdett az oltáshoz. Ennek és a gyorsan kiérkező tűzoltóknak volt köszönhető, hogy a tűz nem tudott tovább terjedni.  Ugyanakkor a nőnek több mint hetvenezer, míg anyjának közel ötszázezer forintos kára keletkezett.

Pusztán a szerencsén múlott, hogy a házban tartózkodók nem szenvedtek semmilyen sérülést.

Az ügyben a Pest Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, tizennegyedik életévét be nem töltött illetve védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, és két rendbeli rongálás vétsége miatt emelt vádat az elkövetők ellen.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy benzinkúton elhagyott nagyobb összegű készpénzt megtalálta, magával vitte és azt a hatóságon nem adta le

A Győri Rendőrkapitányság jogtalan elsajátítás vétsége megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján , vélhetően a képen látható férfi gyanúsítható azzal, hogy 2022. szeptember 25-én 12 óra körül Győrben, a Szent István úton lévő egyik benzinkúton elhagyott nagyobb összegű készpénzt megtalálta, magával vitte és azt a hatóságon nem adta le. A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (Győr, Zrínyi utca 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve bejelentés tehető a 112-es központi segélyhívón is. (Fotó: police.hu) Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Videón, ahogyan egy Chevrolet elgázol egy kerékpárost

A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytat segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok alapj án egy ismeretlen személy 2022. november 9-én 17 óra 5 perckor Győrben, a Jedlik Ányos híd felől a Híd utca, Töltésszer utca kereszteződésénél lévő körfogalom irányába közlekedett feltehetően egy szürke színű Chevrolet Lacetti kombi típusú személygépkocsijával. Haladása során a járművezető a körforgalom előtt - a kamerafelvétel alapján – észlelte, hogy a számára nem biztosított elsőbbséget egy kerékpáros fiatalember, aki a Híd utca felől hajtott a kijelölt gyalogátkelőhelyre. A sofőr a járművét lefékezte, azonban ennek ellenére a biciklisnek érintőlegesen nekiütközött és őt fellökte, aki ezt követően visszaült a kerékpárjára és tovább haladt. A balesetet észlelve az ismeretlen vezető megállt, de segítségnyújtás nélkül a helyszínt elhagyta. A baleset következtében a 13 éves kerékpáros fiú megsérült Megosztás

Segítsen, ha felismeri a képen látható férfit!

A nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához. A Győri Rendőrkapitányság lopás vétsége gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján, vélhetően a képen látható ismeretlen férfi gyanúsítható azzal, hogy Győrben, a Szigethy Attila úton lévő élelmiszer áruházban több árucikket rejtett táskájába, majd azokkal fizetés nélkül akart távozni. A bolt elhagyása előtt azonban a biztonsági személyzet őt feltartóztatta, ennek során köztük dulakodás alakult ki, majd az ismeretlen személy a helyszínről - az árucikkeket hátrahagyva – elmenekült. A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (Győr, Zrínyi utca 54.), névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámot vagy az ingyenesen hívható 06-80-5

Szökött fogolyt keresnek a nógrádi rendőrök

A Szécsényi Rendőrkapitányság folytat eljárást fogolyszökés vétség elkövetésének gyanúja miatt Oláh Norbert ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a 20 éves férfi 2022. november 20-án a délutáni órákban a lábára helyezett nyomkövető eszközt levágta, majd a házi őrizet helyéül kijelölt szécsényi lakóhelyéről ismeretlen helyre távozott. A Szécsényi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Szécsényi Rendőrkapitányságon (3170 Szécsény, Rákóczi út 66.) személyesen, telefonon a 06-32-372-255-ös hívószámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy hívja a 112-es központi segélyhívószámot. (Fotó: police.hu) Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Rendőrkézen a vecsési cipőnepper

A Szegedi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy vecsési fiatal ügyében, aki az elmúlt években csaknem száz sértettől csalt ki pénzt - közölte a  Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság. A feltételezett elkövető 2019. novembere óta árult különböző internetes oldalakon lábbeliket. Országszerte csaknem száz sértett vásárolt cipőt a 20 éves fiútól, azonban a vágyott portéka nem érkezett meg, vagy az ígért márkás áru helyett silány, hamis termék került kiszállításra. A csaló az utalást követően elérhetetlenné vált és a vételárat sem küldte vissza, ezzel több milliós kárt okozva a sértetteknek. A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói több rendőrkapitánysággal együttműködve azonosították a fiatalt, akit 2021. decemberében elfogtak és gyanúsítottként kihallgattak. Ellene üzletszerűen elkövetett csalás vétség gyanúja miatt indult eljárás. A Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai a nyomozást befejezték, az eljárás iratait megküldték az ügyészségnek. (Fo