Hibás fékkel hajtott a buszmegállóba, két ember életét vesztette

Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki az általa is tudottan hibás autóval közlekedve nekiütközött egy buszmegállónak 2020 szeptemberében Nyársapátnál és emiatt két ember életét vesztette - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádirata szerint a férfi tudta, hogy a kisteherautója futómű- és fékrendszerproblémái miatt biztonságos közúti közlekedésre nem alkalmas. Ennek ellenére 2020. szeptember 4-én reggel Cegléd és Nagykőrös között közlekedett a vele. A buszmegálló közelében az előtte haladó jármű vezetője balra akart bekanyarodni, ezért indexelt, folyamatosan lassított, majd meg is állt az útkereszteződés vonalában.

Amikor a vádlott észlelte az előtte megálló autót, fékezni kezdett, de a fékrendszer hibája miatt nem lassult kellő mértékben az autó. Ezzel egyidejűleg a jármű balra húzott el, amit a vádlott eltúlzott kormánymozdulattal jobbra akart korrigálni. Az autó a manőver következtében irányíthatatlanul jobbra kezdett sodródni és nekiütközött a buszmegálló fapadjának. Ezután magával sodort a várakozók közül több embert, és egy útmenti fába csapódva állt meg.

A baleset következtében az elsodort személyek közül ketten - köztük egy gyermek - életüket vesztették, két kiskorú maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást, egy pedig súlyos sérüléseket szenvedett el.

Az ügyészség az elkövető ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !