Négy kilogramm marihuánát foglaltak le Hódmezővásárhelyen a rendőrök

Négy kilogramm marihuánát foglaltak le a rendőrök egy hódmezővásárhelyi férfi otthonában - közölte a rendőrség a honlapján pénteken.

A megalapozott gyanú szerint egy 47 éves férfi idén május és október között, Szegvár külterületén, egy nádasban indiai kendert termesztett. A nyomozók a feltételezett elkövető hódmezővásárhelyi lakásán mintegy négy kilogramm, zacskóba porciózott marihuánát és több mint 12 millió forintot, a termesztési helyen pedig további 8 kifejlett növényt foglaltak le.

A férfi ellen - őrizetbe vétele mellett - kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, kezdeményezték letartóztatását. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !