Életveszélyes sérülést szenvedett az a középiskolás, akit egy késsel többször nyaktájékon szúrt egy osztálytársa

Életveszélyes sérülést szenvedett az a 18 éves fővárosi középiskolás, akit egy késsel többször nyaktájékon szúrt egy osztálytársa hétfő délelőtt egy I. kerületi technikumban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője sajtótájékoztatón, Budapesten.

Csécsi Soma azt mondta, a támadót a helyszínen elfogták, őrizetbe vették és emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indítottak ellene eljárást.

A gyanúsított megtagadta a vallomást - tette hozzá.

A szóvivő ismertette: a rendőrségre nem sokkal fél 9 előtt érkezett bejelentés a bűntényről. A támadót, aki szintén tanuló, a helyszínen elfogták, a rendőrök kihallgattak továbbá 13 tanút, köztük több tanulót.

A nyomozók átkutatták a támadó táskáját, amelyben kalapácsot és ollót is találtak - mondta Csécsi Soma.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a sérültet a mentők kórházba vitték.        

A Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum (BGSZC) hétfő délután az MTI-nek megerősítette, hogy az eset a BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumban történt. Azt írták: az esetnek semmilyen előzménye nem volt.

A közleményükben - a későbbi rendőrségi bejelentéssel ellentétben - az szerepel, hogy "a sértett tanulónak 8 napon belül gyógyuló sérülései vannak".      

Kitértek arra, az eset után az intézmény igazgatója a tantestületet és a diákokat is iskolagyűlés keretében tájékoztatta a történtekről. A tanulók számára szükség esetén iskolapszichológus is rendelkezésre áll - tudatta az iskola.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !