Az árokban ért véget az ittas kocsikázás

A gyanú szerint a hajdúsámsoni férfi ittasan ült volán mögé, majd balesetet szenvedett - közölte a  Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2022. október 11-én 21 óra 30 perc körül arról, hogy a 4-es számú főúton közlekedési baleset történt. A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi közlekedett Apafa felől Debrecen irányába, amikor lehaladt az úttestről. Árokba hajtott, nekiütközött egy fának és többször megpördült az autóval.

Az egyenruhások a helyszínre mentek és alkoholszondát alkalmaztak a sofőrrel szemben, ami pozitív értéket jelzett. A rendőrök előállították, majd járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak vele szemben.

A jármű vezetője rossz döntést hozott mielőtt volán mögé ült, csak a szerencsének köszönheti, hogy nem sérült meg.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !