Focizás közben lett rosszul egy 15 éves budapesti fiú, újra kellett éleszteni

Tegnap este focizás közben lett rosszul Budapesten az a 15 éves fiatal, akihez barátai a mentők gyors segítségét kérték. A fiú minden előzetes panasz nélkül hirtelen összeesett és nem mozdult, ezért társai azonnal mentőt hívtak és a mentésirányító telefonos utasításai szerint megvizsgálták, de ekkor már nem lélegzett - közölte az Országos Mentőszolgálat. 

"A hős fiatalok nem estek pánikba, azonnal megkezdték az újraélesztést és egymást váltva küzdöttek barátjuk életéért, amíg a sporttelep egyik dolgozója elrohant a helyszín közelében kihelyezett defibrillátorért. Perceken belül helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytatták az életmentést, miközben a mentésirányítás segítségével felvették a kapcsolatot a legközelebbi szívcentrummal, ahol felkészültek a beteg fogadására. A gyermek életéért vívott heroikus küzdelem sokáig zajlott még a focipálya gyepén, majd folyamatos újraélesztés mellett, kritikus állapotban szállították kórházba a fiút. Az eset még a rutinos szakemberek lelkét is megviselte és a legjobbakat remélik fiatal betegüknek, aki még mindig nincs túl az életveszélyen. Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!" - olvasható a közleményben.

Frissítés: a 15 éves fiú nevelőanyja tragikus hírről számolt be a Facebook-oldalán, Patrik csütörtökön meghalt.

"Hogy lehet feldolgozni azt, ha a gyerekedet veszted el? Ugyan nem én szültelek, de szeretlek, mint sajátot, felfoghatatlan, hogy nem jössz haza többet! Nagyon remélem, hogy ebben a kicsit több mint két évben adhattam neked valami pluszt, amitől jobb ember lettél az alig 16 megélt éved alatt" - olvasható a bejegyzésben.

Nevelőanyja továbbá köszönetet mondott az Országos Mentőszolgálat és a SE Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika minden munkatársának.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !