Életveszélyes sérülést okozott, majd megfenyegette a szemtanút egy 16 éves fiú Múcsonyban

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség súlyos testi sértés vétsége és büntetőügyben kényszerítés hatósági eljárásban bűntette miatt vádat emelt egy 16 éves fiatalkorú férfi ellen, aki Múcsony településen egy romos épületben talált betondarabot lóbált, dobált, amikor az kiesett a kezéből, lezuhanva ráesett az ott tartózkodó kiskorú fiúra, a koponya benyomatos törésével járó életveszélyes sérülést okozva. A vádlott úgy akarta eltitkolni cselekményét, hogy a sértett testvérét – az események szemtanúját – azzal fenyegette meg, hogyha azt bárkinek elmondja, megveri.

A vádirat szerint a vádlott Múcsony településen egy iskola előtti területen futballozott három kiskorú fiúval. A labda átkerült a szomszédos romos állapotú, háromszintes betonépület területére. Valamennyien az épülethez mentek, a vádlott felment a felső szintre, ahol talált egy betondarabot, amelyből vasrúd állt ki. Ezt többször felemelte, dobálta, lóbálta, azonban az kiesett a kezéből, és lezuhanva, ráesett a földszinten tartózkodó kiskorú sértettre, neki 8 napon túl gyógyuló közvetetten életveszélyes koponyatörés sérülést okozva.

A vádlott azonnal a sértetthez ment, vérző sérülését a pólójával csillapította, valamint vízzel öblítette, majd az orvosi ügyeletre vitte.

A vádlott viszont el akarta kerülni a cselekményével kapcsolatos felelősségre vonást, ezért a sértett kiskorú testvérét, aki az események szemtanúja volt, azzal fenyegette meg, hogyha elmondja, hogy a sérülést ő okozta, megveri.

A kiskorú fiú ettől való félelmében az első rendőrségi tanúkihallgatása során eltitkolta a történteket, majd folytatólagos meghallgatásakor feltárta, hogy valójában mi történt.

Az ügyészség a büntetlen előéletű fiatalkorú vádlottal szemben próbára bocsátás intézkedést indítványozott azzal, hogy annak tartamára a bíróság rendelje el pártfogó felügyeletét.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !