Ugrás a fő tartalomra

Tragédia Nyársapáton - Anya és kisfia halt meg

A rendőrség szerint a 2020 őszén történt nyársapáti halálos balest elkerülhető lett volna, ha a mikrobusz az előírásoknak megfelelő műszaki állapotban van és a sofőrje figyelmesen vezet.

Lezárult a nyomozás egy 2020 szeptemberében történt halálos közlekedési baleset ügyében: a rendőrség a buszmegállóba hajtó mikrobusz vezetőjét tartja felelősnek a nyársapáti tragédiáért -  közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.

Felidézték: 2020. szeptember 4-én reggel buszmegállóba hajtott egy jármű és több embert - köztük gyerekeket is - elsodort a 441-es út Hetedik dűlő közelében lévő szakaszánál.

A helyszíni szemle szerint a Cegléd felől Nagykőrös irányába haladó kisteherautó sofőrje későn vehette észre, hogy egy jármű balra kanyarodik. Az ütközés elkerülése érdekében elrántotta a kormányt, emiatt a jármű letért az útról, a buszmegállóba hajtott és elsodorta a várakozókat, majd egy fának csapódva megállt.

A baleset következtében egy 25 éves nyársapáti nő és 9 éves kisfia meghalt, egy 9 éves kislányt életveszélyes, egy 7 éves és egy 16 éves fiút, valamint a buszmegállóba hajtó 32 éves sofőrt - súlyos sérüléssel vittek kórházba.

Az igazságügyi orvosszakértő a kórházba vitt gyerekekkel kapcsolatban megállapította, hogy a 9 éves kislány agyi sérülései, valamint a 16 éves fiú koponyaűri sérülése és tüdőzúzódása maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozott.

Az igazságügyi gépjárműszakértő szerint a majdnem 420 ezer kilométert futott húszéves kisteherautó fékrendszere és első futóműve biztonságos közúti közlekedésre alkalmatlan volt. A vizsgálat nem tárt fel hirtelen bekövetkező műszaki hibát.

A sofőr a biztonsági övét az ülés mögött szabálytalanul rögzítette - írták -, de nem ivott szeszesitalt és nem lépte túl a megengedett sebességet; a buszmegállóba 54-58 kilométer/órával sodródott be.

"A szakértő szerint megfelelően működő fékrendszert használva, vész- és intenzív fékezéssel az előtte kanyarodni szándékozó gépkocsi hátsó része előtt megállhatott volna. Az előírásszerű műszaki állapot és a figyelmes vezetés kombinációjával elkerülhető lett volna a tragédia" - áll a közleményben.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a halálos közúti baleset okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek - közölték.

(MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A rendőrség 500 000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki Bartos Nándor elfogásának elősegítése érdekében

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője bruttó 500 000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki Bartos Nándor elfogásának elősegítése érdekében. A Bajai Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat a Szegedi Törvényszék elfogatóparancsa alapján - üzletszerűen elkövetett embercsempészés, valamint hivatali visszaélés bűntett elkövetése miatt körözött - Bartos Nándor 39 éves bajai lakos felkutatása és elfogása céljából. Kérik, hogy aki a férfi jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hivatali munkaidőben tegyen bejelentést személyesen a Bajai Rendőrkapitányságon, illetve bármely rendőri szervnél. Hívja a 112-es, díjmentes segélyhívó számot, illetve tárcsázza az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámát! A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője  bruttó 500 000, azaz ötszázezer forint díjat tűzött ki a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető

A rendőrség 300 000 forintot fizet annak, aki olyan információval szolgál, ami Szalai András elfogását eredményezi

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 300 000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Szalai András elfogásának elősegítése érdekében. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Győri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Életvédelmi Alosztálya körözési eljárást folytat. Továbbá a Győri Törvényszék Büntetésvégrehajtási Csoportja szintén elfogatóparancsot bocsátott ki Szalai András magyar állampolgár ellen orgazdaság bűntette, zsarolás bűntettének kísérlete és egyéb bűncselekmények elkövetése miatt. Nevezett személy felkutatására tett intézkedések ezidáig eredményre nem vezettek, elfogása nem valósult meg. A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 300 000 forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki Szalai András felkutatását közvetlenül elősegítő olyan információval szolgált, ami az elfogását eredményezi. A rendőrség a nyomravezető szem

Elfogatóparancsa alapján körözik Géczi Pétert, 100 000 forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a rendőrség

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 100 000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A Szolnoki Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat a Szolnoki Törvényszék BV Csoportjának elfogatóparancsa alapján Géczi Péter ellen. A 42 éves férfit a bíróság kifosztás bűntett és más bűncselekmények elkövetése miatt 3 év szabadságvesztés büntetésre ítélte. Ugyancsak a Szolnoki Törvényszék BV Csoportja bocsátott ki elfogatóparancsot Géczi Péter ellen, akit jogerősen 3 év szabadságvesztésre ítélt a bíróság lopás bűntett elkövetése miatt. Tekintettel arra, hogy Géczi Péter szabadságvesztésének letöltését nem kezdte meg, ezért vele szemben újabb elfogatóparancsok kerültek kibocsátásra. A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 100 000 forint, azaz egyszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki Géczi Péter felkutatását közvetlenül el

Tragikus buszbaleset - 12 halott, legalább 40 sebesült

Lesodródott az autópályáról, majd a falnak ütközött egy busz szombaton hajnalban Horvátországban, a balesetben tizenkét ember meghalt és legalább negyvenen megsérültek - közölte Davor Bozinovic horvát belügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatóján. Az eset a Zágrábtól a magyar határig vezető sztrádán történt az észak horvátországi Varasd (Varazdin) közelében, a Brenznicki Hum és Komin közti autópálya-szakaszon. Amíg a tűzoltók és a mentők a helyszínen dolgoztak, leállították a forgalmat az autópályán, jelenleg egy sávban lehet közlekedni. A belügyminiszter elmondta: a busz lengyel rendszámmal közlekedett, Varsó közeléből indult és zarándokokat szállított a bosznia-hercegovinai Medugorjebe. A buszon nem voltak gyerekek. A sérülteket a zágrábi, varasdi és csáktornyai kórházba szállították - tette hozzá. (MTI)  KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Razzia indul a magyar utakon: ezekre a sofőrökre vadásznak a rendőrök

A rendőrök 2022. augusztus 8-14. között fokozottan ellenőrzik a megengedett legnagyobb sebesség betartását Magyarország közútjain - közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2022. augusztus 8-14. között Speed elnevezéssel hirdetett fokozott ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozik. A rendőrség Magyarország egész területén fokozott sebességellenőrzést végez. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !