Ugrás a fő tartalomra

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt felelhet egy sárosdi férfi

A letartóztatásban lévő sárosdi férfi – aki a megalapozott gyanú szerint hét ember sérelmére követett el bűncselekményeket – ellen folytatott ügy vizsgálatát a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai befejezték.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság egy 2020 decemberében tett feljelentés alapján emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy sárosdi férfival szemben.

A megalapozott gyanú szerint a 44 éves gyanúsított 2018 júliusában egy kiszolgáltatott helyzetben lévő férfit rávett arra, hogy hozzá költözzön és anyagi ellenszolgáltatás fejében nála dolgozzon. Az idős férfi – akinek az elkövető a nyugdíját is megszerezte – a későbbiekben kórházba került, majd meghalt.

2018 nyarán egy rossz anyagi körülmények között élő és könnyen befolyásolható nőt munkavégzés céljából lakóingatlanába szállított, és napi ellátást, lakhatást, továbbá munkabért ígért neki. A sértett személyes okmányait magához vette, és a nőt egy ablak nélküli melléképületben, később pedig az ingatlanon felállított, bedeszkázott ablakú, fűtetlen és áram nélküli lakókocsiban szállásolta el. A sértettnek állatfelügyeletet és ház körüli munkákat kellett végeznie, amiért fizetést nem kapott, és a korábbi megállapodásuk ellenére rendszeres élelmezést sem. A gyanúsított bántalmazta és félelemben tartotta a személyi szabadságától megfosztott nőt, akinek egy év elteltével sikerült csak elszabadulnia.

Fentieken túl a gyanúsítottnak 2019 nyarán egy fiatal férfit, 2020 őszén pedig további három férfit sikerült különböző ígéretekkel rábírni arra, hogy ingatlanára költözve, anyagi ellenszolgáltatás fejében nála dolgozzanak. Egyes sértettek személyes okmányait – abból a célból, hogy őket a szabad mozgásukban korlátozza – elvette, és az idős áldozat nyugdíját megszerezte. Sanyarú körülmények között tartotta az áldozatokat, akiket fűtetlen lakókocsiban, vagy ablak nélküli melléképületben helyezett el. A sértetteknek ház körüli munkákat és állatfelügyeletet kellett végezniük, amiért fizetést nem kaptak. Közülük volt, akit tettleg bántalmazott is a gyanúsított. Ketten el tudtak menekülni, két sértettet pedig a fogvatartójuk elfogására szervezett rendőri akció keretében, 2021. június 30-án menekítettek ki a rendőrök. A sárosdi férfit őrizetbe vették a nyomozók, majd előterjesztésükre és az ügyészség indítványára a bíróság a férfi letartóztatásáról döntött, amelyet az eljárás során végig fenntartott.

A Fejér megyei nyomozók a több ember sérelmére elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntett miatt folytatott ügy vizsgálatát a napokban befejezték, és a keletkezett iratokat a Fejér Megyei Főügyészségnek továbbították.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nem ültek fel a provokációnak a somogyi rendőrök

Felvételt készített a velük szemben intézkedő rendőrökről egy közúti ellenőrzéssel érintett férfi és nő 2022. szeptember 24-én este Balatonszemesen. Az eseménysort rögzítő videót ezt követően – a testület tagjait becsmérlő üzenettel ellátva – a Youtube-ra is feltöltötték. A férfi esetében ez nem egyedülálló: Facebook oldalán több olyan bejegyzés, valamint képsorok is láthatóak, amelyek a rendőrökkel szemben szándékos és provokatív fellépésről tanúskodnak. A feltöltő a felvétel leírásában valótlanságokat állít. A tényleges történések szerint – amelynek jelentős része egyébként a felvételen is látszik/hallatszik – a jármű vezetője és utasa a többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó személyazonosságát igazolni, emiatt a rendőrök mindkettőjüket előállították.  Az intézkedés a parancsnoki kivizsgálás alapján szakszerű és jogszerű volt. Molnár Gábor rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány az eseményeket követően köszönetét fejezte ki az intézkedésben résztvevő kollégáinak, aki

Súlyos testi sértés miatt keresik a képen látható férfit

A kőbányai rendőrök az egyik feltételezett elkövető azonosításához a lakosság segítségét kérik. A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett kísérlet gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint két férfi Budapest X. kerületében, egy Könyves Kálmán körúti benzinkút mögött féltékenységből többször megütött egy másik férfit. A sértettet az ütésektől a földre esett, de az elkövetők még ezután is tovább bántalmazták, majd távoztak a helyszínről. A férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A nyomozás során a rendőrök azonosították az egyik elkövetőt, társát továbbra is keresik. A feltételezett elkövető 30 év körüli, körülbelül 175 centiméter magas, sportos testalkatú. A bűncselekmény elkövetésekor kék farmernadrágot és farmeringet viselt. Jobb felkarján tetoválás van. A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfit feli

Fejét alufóliába, lábát és testét szemeteszsákba bugyolálva lopott egy szegedi férfi

Fejét alufóliába, lábát és testét szemeteszsákba bugyolálva lopott egy szegedi férfi - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság. Nem egy kreatív hobbi boltba, hanem egy élelmiszerüzletbe tört be rendhagyó ruházatával az elkövető, aki egy fotocellás ajtót kővel áttörve némi szeszes italra tett szert cselekménye során . Az ezredforduló bűnügyi sorozatai azonban nem készítették fel elég alaposan a tettest, a nyomozók ugyanis a helyszínen rögzített nyomok alapján még aznap elfogatóparancsot adtak ki ellene. A szegedi férfit a rendőrök napokon belül elfogták. Az eredményes felderítést követően, a nyomozás lezártával az elkövetőnek dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt kell felelnie. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

A külseje miatt gúnyolták az iskolában a 11 éves gyürei kislányt, aki öngyilkos akart lenni

Gyürén egy 11 éves kislány lépett ki a vonat elé: iskolai zaklatások miatt akart véget vetni az életének.  Szomorú tragédia történt vasárnap Gyürén: egy kislány a nyílt pályán lépett ki a vonat elé, szándékosan. A 11 éves gyermeket életveszélyes állapotban szállították kórházba a baleset után, amit a monzdonyvezető már nem tudott elkerülni. A kislányt nagyszülei nevelték, az ismerőseik értetlenül álltak a tragédia előtt. Kiderült, hogy a gyermek iskolai zaklatások miatt akart véget vetni az életének - írta a Life . "A lába szilánkosra tört és súlyosan roncsolódott a koponyája" - mondta a Borsnak a kislány, Hanna nagypapája. Mint kiderült, a gyereket a külseje miatt bántották, többször sírva ment haza. "Bementem az iskolába, hogy a problémát jelezzem, de nem lett eredménye" - árulta el a nagypapa. A gyerek állapota még mindig kritikus Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Focizás közben lett rosszul egy 15 éves budapesti fiú, újra kellett éleszteni

Tegnap este focizás közben lett rosszul Budapesten az a 15 éves fiatal, akihez barátai a mentők gyors segítségét kérték. A fiú minden előzetes panasz nélkül hirtelen összeesett és nem mozdult, ezért társai azonnal mentőt hívtak és a mentésirányító telefonos utasításai szerint megvizsgálták, de ekkor már nem lélegzett - közölte az Országos Mentőszolgálat.  "A hős fiatalok nem estek pánikba, azonnal megkezdték az újraélesztést és egymást váltva küzdöttek barátjuk életéért, amíg a sporttelep egyik dolgozója elrohant a helyszín közelében kihelyezett defibrillátorért. Perceken belül helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytatták az életmentést, miközben a mentésirányítás segítségével felvették a kapcsolatot a legközelebbi szívcentrummal, ahol felkészültek a beteg fogadására. A gyermek életéért vívott heroikus küzdelem sokáig zajlott még a focipálya gyepén, majd folyamatos újraélesztés mellett, kritikus állapotban szállították kórházba a fiút. Az eset még a rutinos szakemberek