Bozótvágóval támadt a rendőrökre egy férfi Veszprém megyében (videó)

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a Tapolcai Járásbíróságon azzal a férfival szemben, aki bozótvágóval támadt a rendőrökre. 

A vádirat szerint egy Veszprém megyei kisvárosban történt garázdaságról érkezett bejelentés. A helyszínre érkező rendőrök azt tapasztalták, hogy egy férfi a zárt udvarban a fakaput belülről rugdosva, ordibálva próbál kijutni az utcára. Az egyik felszólította az utcára kijutott férfit, hogy álljon meg, az elkövető azonban ennek nem tett eleget, és káromkodva indult a járőrök irányába, miközben egy 50 cm-es pengehosszúságú bozótvágó késsel hadonászott.

A férfi az ismételt figyelmeztetések ellenére továbbra is fenyegetően közeledett a rendőrök felé, a machetével vágó mozdulatokat tett. A rendőrök hátráltak, majd - mivel a férfi továbbra is ellenállt - egyikük a szolgálati lőfegyverével figyelmeztető lövést adott le. Az elkövető nem állt meg, hanem a bozótvágó kést újra felemelte, de ekkor az egyik rendőr a háta mögé kerülve lefogta a kezét, majd másik két társa segítségével lefegyverezte és megbilincselték. Közben a fogásból menekülni akaró férfi üvöltve fenyegette őket.

Az egyik rendőr – miközben a machetét próbálta a férfi kezéből kicsavarni – nyolc napon belül gyógyuló vágott sérüléseket szenvedett a kezén.

A nyomozó ügyészségen a büntetlen előéletű férfi beismerő vallomást tett, és beszámolt arról is, hogy nagy mennyiségű alkoholt és gyógyszert is fogyasztott a történtek előtt.

A nyomozó ügyészség vádiratában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetést indítványozott az elkövetés után közel négy hónapig bűnügyi felügyeletben volt terhelttel szemben.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !