Bozótvágó késsel támadt szomszédjára egy férfi Kiskunhalason

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és garázdaság miatt vádat emelt egy helybeli férfi ellen, aki észlelve, hogy házának bejárati ajtaját, ablakát és kerítését megrongálták, mindezt dühösen a szomszédján kérte számon. A szomszéd azonban provokálni kezdte őt, mire a vádlott magához ragadott egy bozótvágó kést és azzal majdnem levágta a sértett fülét.

A vádirat szerint a kiskunhalasi férfi – az ügy vádlottja – munkából hazatérve észlelte, hogy a házának ablakát, bejárati ajtaját, továbbá a kerítést valaki megrongálta és emiatt dühös lett. Rövidesen mindezt a szomszédon – az ügy sértettjén - kérte számon, aki erre szidalmazni, sértegetni és provokálni kezdte őt.

Hangos szóváltásuk közben a vádlott magához vett egy 58 cm-es fém bozótvágó kést és elindult a háza előtti utcaszakaszon tartózkodó szomszédja felé. Ő ijedtében, védekezésként elkezdett egy fa karóval hadonászni. A vádlott ezt támadásként értékelte, ezért a bozótvágóval a sértett felé csapott és ennek során megvágta annak bal fülét, ami ettől erősen vérezni kezdett. A szomszéd ekkor a kezében lévő karót eldobta és beszaladt a házába.

A sértett az arcán és a fülén nyolc napon belül gyógyuló, hosszanti, metszett sérülést szenvedett, azonban a bozótvágó kés akár a fülét is levághatta volna. Ennek elmaradása csupán a véletlenen múlott. A vádlott bozótkéses támadása alkalmas volt arra, hogy másokban félelmet, riadalmat váltson ki.

Az ügyészség a férfit súlyos testi sértés bűntettének kísérletével és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolja. Bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság hoz döntést.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !