Ugrás a fő tartalomra

Tömegmészárlást akadályozott meg egy nő az Egyesült Államokban

Megölt egy nő egy 37 éves férfit, és ezzel tömegmészárlást akadályozott meg az amerikai Nyugat-Virginia államban található Charleston városában – közölte a helyi rendőrség. A nő egy születésnapi bulin volt egy társasháznál, amikor a férfi egy AR-15-ös gépkarabéllyal lőni kezdte a bulin résztvevő nagyjából 30-40 embert, akik között gyerekek is voltak - írta az rtl.hu.

A beszámolók szerint a férfi a támadás előtt a buli helyszíne előtt autózott el, és rászóltak, hogy lassítson le, mert az utcán gyerekek játszanak. Később fegyverrel tért vissza, és autójából lőni kezdte a tömeget.

A bulin lévő egyik nő ekkor elővette legálisan tartott pisztolyát, és visszalőtt, megölve a támadót. A 37 éves Dennis Butlert a kiérkező rendőrök holtan találták. Testét több lövés is érte.

Tony Hazelett rendőrségi szóvivő egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a nőnek nincsen semmilyen rendvédelmi tapasztalata és kiképzése.

Csak a közösség egyik tagja, aki legálisan tartotta magánál a fegyverét, és ahelyett, hogy elmenekült volna a veszély elől, szembeszállt vele, és ezzel több életet is megmentett.

A nő, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra, a helyszínen megvárta a rendőröket, és együttműködik a hatóságokkal, és a rendőrség közölte, hogy nem kell tartania vádemeléstől.

A rendőrség közlése szerint még vizsgálják, hogy a férfi hogyan jutott fegyverhez, ugyanis bűntett előéletű, és legálisan nem tarthatott volna magánál fegyvert.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Eltűnt Rituper Dávid, a 14 éves fiút július 11-én látták utoljára

A rendőrök a lakosság segítségét kérik. A Bonyhádi Rendőrkapitányságon körözési eljárást folytatnak Rituper Dávid eltűnése kapcsán. A 14 éves fiú, aki a kétyi Gyermekotthon gondozottja 2022. július 11-én engedély nélkül távozott, azóta tartózkodási helye ismeretlen, életjelet nem ad magáról. A képen látható Rituper Dávid körülbelül 165 centiméter magas, vékony testalkatú, barna rövid hajú, barna szemű, jobb keze mutató ujja amputált. Eltűnéskori ruházata nem ismert. A bonyhádi rendőrök kérik, hogy aki a keresett személy jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Bonyhádi Rendőrkapitányságon, hívja a 0674550-950-es számot, vagy tegyen bejelentést – akár névtelensége megőrzése mellett – a 0680555111 Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámon. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

A rendőrség 300 000 forintot fizet annak, aki olyan információval szolgál, ami Szalai András elfogását eredményezi

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 300 000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Szalai András elfogásának elősegítése érdekében. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Győri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Életvédelmi Alosztálya körözési eljárást folytat. Továbbá a Győri Törvényszék Büntetésvégrehajtási Csoportja szintén elfogatóparancsot bocsátott ki Szalai András magyar állampolgár ellen orgazdaság bűntette, zsarolás bűntettének kísérlete és egyéb bűncselekmények elkövetése miatt. Nevezett személy felkutatására tett intézkedések ezidáig eredményre nem vezettek, elfogása nem valósult meg. A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 300 000 forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki Szalai András felkutatását közvetlenül elősegítő olyan információval szolgált, ami az elfogását eredményezi. A rendőrség a nyomravezető szem

Brutális dolgot művelt különélő feleségével a feldühödött férj

A szolnoki rendőrök vetettek véget a különélő férj ámokfutásának, aki volt párját késsel fenyegetve korlátozta személyi szabadságában. Most őrizetben várja a bíróság döntését a saját személyi szabadságáról. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy szolnoki lakos ellen. A megalapozott gyanú szerint az 56 éves férfi 2022. augusztus 11-én 11 óra körül az egyik szolnoki bevásárló központban odament a tőle különélő feleségéhez és annak barátjához, majd egy tíz centiméter pengehosszúságú kést vett elő. A férfi a sértett karját megragadta és felszólította, hogy haza kell mennie vele. A nő félelmében – a fenyegetés hatására – volt párjával ment. A lakásba belépve a férfi egy ollóval levágta a sértett haját és felsőruházatát, majd a kést az asszony torkához szorította és közölte, megtiltja, hogy az új párjával kapcsolatot tartson. Szavainak egy balta elővételével adott nyomatékot. A fér

Halálos baleset történt a 76-os főúton

Egy ember meghalt és többen megsérültek szerda délután a 76-os főúton, Zalacsánynál, amikor két személyautó összeütközött - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A baleset a főút 31-es kilométerszelvényénél történt, ahol egyelőre tisztázatlan körülmények között karambolozott két személygépkocsi. A balesetben többen megsérültek, egy ember olyan súlyosan, hogy a helyszínen életét vesztette - írta az MTI. A rendőrök az érintett útszakaszt a helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták, a forgalmat Zalaegerszeg irányából Zalacsány előtt a tilaji elágazóban visszafordítják, Hévíz irányából Bókaháza felé terelik. A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján azt közölte: a két, frontálisan összeütközött járműből a tűzoltók egy embert feszítővágóval szabadítottak ki. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Motoros vesztette életét a 6-os úton történt tragikus balesetben

Egy 60 éves tárnoki férfi közlekedett motorkerékpárjával a 6-os út 21-es kilométerszelvényben Százhalombatta felé, amikor áttért a szembe sávba, ahol egy személyautóval ütközött, majd a motor kigyulladt.  A motoros életét már nem lehetett megmenteni, a helyszínen belehalt sérüléseibe.  A rendőrök az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a forgalmat az M6-os autóút irányába terelik - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !