Nyugalomra vágyott, ezért megfojtotta barátját

A büntetése súlyosítását indítványozta a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség annak a férfinak, aki 2021. márciusában albérletébe hazatérve megfojtotta szállásadó barátját.

A Nyíregyházi Törvényszék emberölés bűntettében találta bűnösnek a férfit, akit 9 év börtönre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélt.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a magánéleti gondokkal küzdő vádlott több éve baráti kapcsolatot ápolt a sértettel, akinek a lakásában egy hónapja lakott albérlőként. Ez idő alatt világossá vált számára, hogy ezzel az albérlettel nem tudja a magánéleti problémáit megoldani, ráadásul az italozó – s emiatt rendszeresen hangoskodó – életmódot folytató barátja a lakhatásért kapott pénzt is alkoholra költötte. A bűncselekmény napján a vádlott az édesanyja születésnapját ünnepelte, ahonnan közepesen ittas állapotban tért vissza az albérletébe. A lakás konyhájában erősen ittas állapotban találta szállásadóját, aki ezúttal is kiabált, hangoskodott. A pihenni vágyó vádlott a szűnni nem akaró zajongás miatt az esti órákban szóváltásba került a sértettel, majd odalépett a konyhaasztalnál ülő férfihoz és két kézzel percekig olyan erősen szorította a férfi nyakát, hogy attól az megfulladt és nyomban elhalálozott.

A vádlott miután észlelte, hogy barátja elhunyt, a testvérét értesítette telefonon, akinek a tanácsára 112 segélyhívó számot tárcsázta. Bejelentése szerint nem tudja, mikor halt meg a sértett, mivel ő aludt és amikor kiment a konyhába, akkor már halva találta.

A büntetőeljárás során azonban a bűncselekmény elkövetését beismerte, és elmondta azt is, hogy a fojtogatás után egy alkalommal még ököllel is megütötte a sértettet. Nyilatkozata szerint ő nem akarta bántani a barátját, tettét nagyon megbánta - olvasható a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleményében.

Az ügyészség a vádlott terhére, az elkövető és védője pedig a bűncselekmény enyhébb minősítése – gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének megállapítása – és a büntetés mérséklése érdekében fellebbezett.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az ítélőtáblához intézett indítványában rámutatott, hogy bár a sértett nem volt védekezésre képtelen állapotban, azonban  súlyos fokú ittassága mindenképp kiszolgáltatottá, korlátozottá tette őt azerőszakkal szembeni védekezésben. A vádlott súlyosan visszaélt a vele baráti kapcsolatban lévő szállásadójának bizalmával, amikor saját házában megfojtotta. E körülmények úgy a  börtönbüntetés, mint azzal arányosan a mellékbüntetés súlyosítását indokolják.

A fellebbezéseket a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla bírálja el.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !