Kezdő sofőr okozott súlyos balesetet

A Debreceni Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen, aki kellő tapasztalat hiányában súlyos balesetet okozott.

A vádlott a baleset előtt két hónappal szerzett jogosítványt, így igen csekély vezetői jártassággal rendelkezett.

A férfi a munkáltatója tulajdonában lévő személygépkocsival haladt Biharkeresztes felől Bedő község irányába, az autóban négyen utaztak. A sofőr és a jobb oldali első ülésen utazó sértett nem használta a biztonsági övét.

A férfi a 42-es számú főútra szándékozott rátérni, ahol az útkereszteződés előtt megállásra és kötelező elsőbbségadásra felhívó közlekedési jelzőtábla áll. A tábla utasítása ellenére az elkövető nem állt meg, hanem 40 km/óra sebességgel ráhajtott a főútra, így nem adott elsőbbséget a jobbról érkező, szabályosan közlekedő, sértett által vezetett járműszerelvénynek. A férfi az autóval a vontató bal első kerekének ütközött, amelynek következtében a járműszerelvény az árokba borult, míg a gépkocsi az útkereszteződés túloldalára sodródva állt meg - olvasható a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

Az ütközés következtében a négy utas, valamint a járműszerelvény vezetője súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, két sértett sérülései maradandó fogyatékosság hátrahagyásával gyógyultak. 

A férfi durva KRESZ szabályszegő magatartása miatt történt a baleset és keletkeztek a sértettek sérülései. 

Az ügyben a nyomozást a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság folytatta le. 

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlott ellen maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottat felfüggesztett fogházbüntetésre ítélje, továbbá hosszabb időre tiltsa el őt a közúti járművek vezetésétől. 

Hasonló cikkek:

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !