Alaposan felöntött a garatra, mielőtt a volán mögé ült

A Debreceni Járási Ügyészségi súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki ittassága miatt az autóval letért az útról, majd az árokban felborult.

A vád szerint a férfi személygépkocsival a nyírábrányi lakóhelyéről Nyíracsád felé haladt, az autóban a jobb oldali első és hátsó ülésen egy-egy személy utazott, valamennyien becsatolt biztonsági övvel. Az évszaknak, illetve a napszaknak megfelelő időjárási viszonyok voltak, az aszfalt száraz volt, az úton alig volt forgalom.

A férfi a kifogásolható műszaki állapotban lévő személygépkocsi sebességét eltúlzottnak találta, ezért erőteljesen fékezett, ekkor azonban egy balra ívelő útkanyarulatból kihaladva elvesztette a jármű feletti uralmát és lesodródott az árokba, ahol megpördült és a tetejére borulva állt meg.

A baleset következtében a két utas megsérült, egyiküknek 8 napon túl gyógyuló csonttöréses sérülése keletkezett, a másik többszörös, 8 napon belül gyógyuló horzsolásos és zúzódásos sérülést szenvedett.

A férfi szervezetében nagy mennyiségű alkohol volt, a vezetés során erősen ittas állapotban volt. A férfi többszörös KRESZ szabályszegő magatartásának következtében jött létre a baleset, és sérültek meg az utasok .

Az ügyben a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatta le.

A Debreceni Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki és határozott időre tiltsa el őt a közúti járművek vezetésétől - olvasható a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !