Emberi mivoltukból kivetkőzve verték halálra lakótársukat

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt azzal a két férfival szemben, akik 2020. június 17-én egy komáromi lakóházban dühből, hosszan, kitartóan olyan súlyosan bántalmazták a sértettet, hogy a férfi életét vesztette.

A vádlottak és a sértett 2020. június 17-én az éjszakai órákban együtt italoztak egy komáromi ingatlanban. Az italozást követően az egyik elkövető aludni ment, és felszólította a sértettet, hogy maradjon csendben. A sértett nem maradt csendben, emiatt mindkét vádlottal szóváltásba keveredett. Ezt követően először az egyik férfi esett neki a sértettnek. Nagy erővel testszerte ököllel ütötte, majd levetette vele az összes ruháját, még dühösebb lett, és akkor már a földön fekvő sértettet rugdosta. Ekkor odalépett a másik férfi, aki a sértettet ököllel arcon ütötte, majd kétszer fenéken rúgta. A bántalmazás során a sértett a bejárati ajtóig sodródott. Ezt követően a vádlottak abbahagyták a bántalmazást, rágyújtottak, majd ismét ököllel és láncfűrészlánccal ütötték a földön fekvő sértettet.

A sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy még aznap éjszaka a helyszínen életét vesztette. Az egyik elkövető azonban csak harmadnap hívta hozzá a mentőket. 

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség a két férfival szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Tatabányai Törvényszékre. 

A főügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a törvényszék a vádlottakkal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést szabjon ki, tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától, valamint letartóztatásukat az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig tartsa fenn.

Fotó: Illusztráció

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !