Lopással gyanúsított kiskorúakat bántalmazott egy rendőr Borsodban, társával most felelniük kell

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a bántalmazó rendőrök ügyében súlyosításért fellebbezett a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsának ítélete ellen.

A rendőrök egy borsodi élelmiszerboltban, lopás miatt intézkedtek két fiatalkorúval szemben. A vádirat lényege szerint az egyik rendőr egyszer megütötte a feltételezett elkövető derekát olyan erővel, hogy a sértett majdnem elesett. Ezt követően a rendőrök indulatosan kérdőre vonták a lopás miatt a sértettet és – a bolt személyzete által visszatartott – szintén kiskorú társát. A számonkérés során a rendőr újra bántalmazta a sértettet, a tarkóján ütötte meg többször, majd a másik kiskorút is tarkón ütötte négy-öt alkalommal.  

Miután az élelmiszerbolt biztonsági kamerájának felvétele alapján beigazolódott, hogy az először bántalmazott kiskorú nem lopott, ő elhagyhatta az üzletet.

Ezután a bántalmazó rendőr a másik kiskorú felé lépett, elővette a rendőrbotot és fenyegetően maga előtt tartva, fél méter távolságból újra kérdőre vonta azzal, hogy megérte-e lopni, majd erősen deréktájon ütötte. Mindezt járőrtársa tétlenül nézte végig, és nem lépett közbe.

A nyomozó ügyészség hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettével, valamint könnyű testi sértés vétségével vádolta a rendőröket, egyiküket, mint bűnsegédet.

Az ügyben a bíróság az előkészítő ülésen a váddal egyezően bűnösnek mondta ki a vádlottakat, és – az azóta leszerelt –  bántalmazót 2 év, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, míg társát 480.000 forint pénzbüntetésre és katonai mellékbüntetésként, 1 évre a soron következő rendfokozatba előlépésre előírt várakozási idő meghosszabbítására ítélte - olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleményében..

Az ügyészség az ítélet ellen súlyosításért jelentett be fellebbezést. 

Fotó: Illusztráció

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !