Késsel támadt egy munkába igyekvő nőre a munkanélküli számítógépes játékfüggő férfi, mert nem volt pénze ételre

Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a Veszprém Megyei Főügyészség azt a 26 éves berhidai férfit, aki tőrkéssel támadt egy munkába igyekvő nőre, hogy annak pénzét megszerezze.

A vádirat szerint az elkövető nem dolgozott, folyamatosan számítógépes játékokkal játszott, s mivel kereset hiányában nem volt mit ennie, elhatározta, hogy erőszakkal szerez magának pénzt. Tervének végrehajtása érdekében magához vett egy több mint 9 cm pengehosszúságú tőrkést, és hajnali fél öt körül egy helyi buszmegállóhoz gyalogolt, hogy a munkába járók közül valakire rátámadva pénzhez jusson - olvasható a Veszprém Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

A vádlott ezek után szembetalálkozott a buszmegálló felé gyalogló középkorú sértettel, akivel látásból ismerték egymást. Miután köszöntötte a nőt, a ruházatát megragadva a füves útpadkára rántotta, miközben a háta mögött maradt és a földre szorította. A sértett a menekülése érdekében rákiáltott a férfira, hogy ha pénz kell, a táskában van a pénztárcája, majd segítségért kiabált és próbálta lelökni magáról a támadót, amely azonban nem járt sikerrel.

Miközben az asszony próbált szabadulni, a férfi a tőrkéssel többször deréktájon szúrta, illetve a kést a sértett nyaki ütőeréhez nyomta. A férfi súlyosabb, az élet kioltásával járó sérülést azonban nem tudott okozni, mert a füves rézsűn megcsúszott, egyensúlyát vesztette, és mindeközben a saját combját szúrta meg. A vádlott a combsérülése miatt felhagyott a szándékával és a lakóhelyére menekült, ahol a rendőrök még aznap reggel elfogták.

A sértett a szúrások következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, amelyek nem okoztak életveszélyes állapotot és miattuk maradandó fogyatékosság, súlyos egészségromlás kialakulása sem várható. A férfi azonban nyilvánvaló módon tudta, hogy támadása a sértett testtájékra, a bántalmazás módjára, eszközére figyelemmel a sértett halálához vezethet. 

Az ügyészség vádiratában fegyházbüntetés kiszabására és az elkövető közügyek gyakorlásától történő eltiltására tett indítványt a Veszprémi Törvényszéknek azzal, hogy a letartóztatásban lévő vádlott a törvény rendelkezésénél fogva feltételes szabadságra nem bocsátható.

Fotó: Illusztráció

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !