Orbán Viktor újabb országjárásba kezdett: a Fidesz elnöke a párt megyei választmányainak tagjaival találkozik, hogy a politikai helyzetről, a közösség összetartásáról, valamint Magyarország és a Fidesz jövőjéről egyeztessen – erősítette meg Havasi Bertalan, a párt kommunikációs igazgatója a Magyar Nemzetnek.
A találkozók nem nyilvános lakossági fórumok, Orbán jellemzően a megyei választmányok ülésein vesz részt, ahol kizárólag a testület tagjai lehetnek jelen. Havasi szerint az események kérdezz-felelek jellegűek, így a helyi pártvezetők közvetlenül tehetik fel kérdéseiket a Fidesz elnökének.
Orbán eddig két megyét keresett fel, így további 17 megyei választmánnyal találkozhat. Az országjárásnak egyelőre nincs meghatározott befejezési időpontja, az ütemezést a helyi választmányi ülések és Orbán programja határozza meg.
Az eddigi találkozókon Lázár János is részt vett, Havasi azonban hangsúlyozta, hogy nem közös országjárásról van szó. A mostani egyeztetések nem kapcsolódnak Lázár korábbi feladatához sem: a volt országgyűlési képviselő a nyáron a Fidesz szervezeti, infrastrukturális és személyi állapotának felmérését kapta feladatul.
Orbán országjárása jelentősen eltér Magyar Péter miniszterelnök rendezvényeitől. Magyar nyilvános fórumokon találkozik támogatóival; legutóbb szombaton Szolnokon tartott rendezvényt, ahol valaki tojással próbálta megdobni.