Rábízták a cég bankszámláját, több mint 40 millió forintot utalt át magának

Több mint 40 millió forintot utalt ki magának jogtalanul egy zalaegerszegi vállalkozás könyvelője, aki ellen csalás miatt emeltek vádat - közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.

Jánky Judit tájékoztatása szerint a 64 éves bocföldei férfi 2017-től volt a könyvelője egy zalaegerszegi, zöldségkereskedéssel foglalkozó vállalkozásnak. Könyvelői feladataiért 2022 januárjától 2024 januárjáig havi 35 ezer, ezt követően havi 45 ezer forint díjazás járt.

Az egyéni vállalkozóként tevékenykedő kereskedő a könyvelőjének hozzáférést biztosított a bankszámlájához, és a számlához tartozó internetbank hozzáférési adatait is megadta, hogy a vállalkozás bevételeinek és kiadásainak kezelését, a számlák kifizetését és a munkabérek utalását intézze, köztük a saját díjazását is. A vádlott a számlán történő pénzmozgások igazolásaként a számlakivonatokat minden hónap elején kinyomtatta és eljuttatta a sértettnek.

A könyvelő 2022 januárjától 2025 márciusáig havonta több alkalommal, jogosulatlanul utalt át különböző összegeket a saját számlájára olyan megtévesztő közleményeket alkalmazva, mintha az utalás a sértett vállalkozásának működéséhez szükséges költségek kifizetését szolgálta volna.

A kereskedő így nem vette észre, hogy az utalások valójában a vádlott számlájára történtek.

A saját munkabéreként meghatározott 35 ezer forint helyett 235 ezret, 45 ezer forint helyett pedig 245 ezret utalt magának több alkalommal is a könyvelő, de a bankszámlakivonatokon megtévesztésül mindig a neki járó valós munkadíjak összegét tüntette fel.

A férfi éveken át összesen több mint 40 millió forint kárt okozott a megbízójának a jogtalan utalásokkal. Ezt az összeget a nyomozás során több részletben, de teljes egészében megtérítette.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a férfi ellen jelentős kárt okozó, üzletszerűen, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat. A férfira felfüggesztett börtönbüntetés vár, az ügyészi indítvány alapján a könyvelői foglalkozástól eltilthatják.