Befogadta a családot, később súlyosan bántalmazták az asszonyt

Az Érdi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a párral szemben, akik az eltartási szerződést kötött asszonyt rendszeresen bántalmazták.

A vádirat szerint az érdi párt kiskorú gyermekükkel 2024 májusában a házába befogadott egy egyedül élő asszony. Egy év múlva a férfi eltartási szerződést kötött a sértettel. 

2025 májusában a férfi élettársa összeszólalkozott az asszonnyal, ekkor a férfi ráborította az asztalt a sértettre. A nő védekezésül egy tányért dobott a férfi felé, amellyel nem találta el. A férfi élettársa valótlanul azt állította, hogy a tányér a gyermeküket eltalálta, ezért a férfi dühös lett. A vádlott olyan súlyosan bántalmazta az asszonyt, hogy többszörös töréses sérüléseket szenvedett.

A nő megfenyegette a sértettet, hogy „elteszi láb alól” és legalább négyszer könnyű sérüléseket okozva bántalmazta is az asszonyt.

Miután elköltöztek, 2025 decemberében a nő kiskorú gyermekét is veszélyeztette azzal, hogy egy érdi áruházba mentek, ahol több mint 30 ruháról tépték le az áruvédelmi eszközt és megpróbálták azokat ellopni. A biztonsági őrök közbelépése miatt nem sikerült elvinni a közel 80 000 forint értékű ruhaneműket.

Az Érdi Járási Ügyészség a párt súlyos testi sértés bűntettével, továbbá a nőt még folytatólagosan elkövetett könnyű testi sértés vétségével, zaklatás vétségével, lopás bűntettével és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével is vádolja.

A vádlottak bűnösségéről az Érdi Járásbíróság fog dönteni.