Óvodákba és iskolákba tört be egy férfi, aki evett-ivott a helyszíneken, majd műszaki cikkeket vitt el

Tavaly év végén indult eljárás egy hajdúvidi betörés miatt. Az elkövető az éj leple alatt bement egy óvodába, ivott egy kis almalevet, megkóstolt egy otthagyott szendvicset, megdézsmált egy csomag gumicukrot, majd egy laptoppal a hóna alatt távozott.

A hajdúböszörményi rendőrök azonnal keresni kezdték, tanúkat hallgattak meg, adatokat gyűjtöttek, de más megyék kapitányságaival is felvették a kapcsolatot. Kiderült, a Dunántúltól Hajdú-Biharig betörtek iskolákba, óvodákba, bölcsődékbe.

A kapitányságok összefogtak, és végül az egyik hajdúböszörményi körzeti megbízott azonosította a tolvajt, egy konyári lakost. Az 55 éves férfit januárban fogták el, kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Azt is elárulta a nyomozóknak, hogy a kisebb-nagyobb távolságokat rendre tömegközlekedési eszközzel tette meg. Volt, hogy vonattal utazott egy iskolai betöréshez, vagy busszal ment egy kiszemelt óvodához. Főleg pénzt és műszaki cikket keresett, de ha lehetősége nyílt rá, meg is vacsorázott.

A hajdúböszörményi nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, majd megküldték az iratokat az ügyészségre. Az 55 éves férfinak lopás miatt kell felelnie.