A 12 éves gyerek végignézte, ahogy apja megveri az anyját, majd egy ablaktalan szobába zárta őket

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 39 éves férfi ellen, aki - a vád szerint - élettársát megverte, majd gyermekével együtt bezárta a lakásba.

A vádirat szerint a férfi és élettársa 2022-ben költöztek össze egy nyugat-nógrádi közös albérletbe a nő 12 éves gyermekével együtt. 2022. április 30-án a férfi a nőt a fürdőszobában durván bántalmazta. A sértett próbált védekezni, de az élettársa újra többször megütötte. A nő segítséget akart hívni, de a vádlott elvette tőle a telefont. A bántalmazást végignézte a 12 éves fiú is.

A férfi az aznap a nő műszaki cikkeinek eladásából szerzett pénz felét is követelte a nőtől, aki átadott neki 40 000 forintot.

Az élettársak ezt követően sétálni mentek, miközben az anya attól félt, hogy gyermekével további bántódásuk esik, ezért nem akart hazamenni, ekkor a vádlott a nyaka eltörésével fenyegette meg párját. A nő a megfélemlítés hatására gyermekével eleget tett a felszólításnak, a lakásban a férfi az ablaktalan hálószobába zárta őket. Végül a férfi 23 óra környékén távozott a lakásból, a sértett ekkor segítséget tudott kérni.

Az édesanya a bántalmazás következtében súlyos sérüléseket szenvedett el.

Az ügyészség a cselekményeket többszörös visszaesőként elkövető, jelenleg is szabadságvesztés büntetését töltő férfit súlyos testi sértéssel, kifosztással, személyi szabadság megsértésével, és mivel távozáskor a gyermek táblagépét is magával vitte, lopással is megvádolta.

Vele szemben – amennyiben a bíróság előkészítő ülésén a váddal egyezően beismeri a bűncselekmények elkövetését – 7 év fegyházbüntetés és 7 év közügyektől eltiltás a mértékes indítvány.

Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt.