Szomszédok voltak, együtt dílerkedtek: bűnszövetségben termesztettek cannabist Molványban

A szigetvári nyomozók a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mecsek Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival összehangolt akció keretében csaptak le két dílerre Molványban. 

A gyanú szerint a 32 és a 25 éves szomszéd férfi az ingatlanjaikkal határos erdős területen, valamint egyikük garázsában is kábítószert termesztettek 2024 óta, majd azt értékesítették Szigetváron és Pécsett. Megállapodásuk alapján egyikük felelt a termesztéshez szükséges magok és eszközök beszerzéséért, míg a másik értékesítette a leszüretelt és megszárított cannabist, a bevételen pedig osztoztak.

A rendőrök a kutatásokon összesen közel 2 kg droggyanús anyagot, az értékesítéshez szükséges eszközöket – mérleg, simítózáras tasakok, üres műanyag kapszulák –, valamint a termesztéshez használt eszközöket – lámpák, öntöző, hungarocell kamra – foglaltak le. Emellett a páros bankszámláit is zár alá vették a nyomozók, de pénzt is foglaltak le tőlük, amellyel együttesen közel 1 millió forintos vagyonbiztosítást értek el.

Kihallgatásukat követően mindkét férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat, amelyet a járásbíróság elrendelt. Bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt nyomoz ellenük a Szigetvári Rendőrkapitányság.