Orális szexre akart kényszeríteni egy fiatal nőt a lajosmizsei vonaton egy 22 éves férfi

Az elkövető elővette a nemi szervét, majd a nő hajába kapaszkodott, és lenyomta a fejét.

Egy fiatal nő november 25-én este Budapestről tartott Lajosmizse felé. Egy 22 éves fiatalember telepedett mellé, és beszélgetni kezdett vele. A férfi azonban a Dabas-Gyón vasútállomás előtti szakaszon elővette a nemi szervét, majd a sértett hajába kapaszkodott, és erőszakkal arra kényszerítette, hogy az arca közel kerüljön ahhoz. Cselekményének a rémült nő sikítása vetett véget. K. Tivadar a következő állomáson leugrott a vonatról, és futva menekült el.

A Dabasi Rendőrkapitányság a sértett feljelentése után azonnal megkezdte az elkövető felkutatását. A nyomozók kamerafelvételeket elemeztek, tanúkat hallgattak ki, és rövid időn belül azonosították K. Tivadart. Másnap reggel egy dabasi ház udvarán álló lakókocsiban fogták el, gyanúsítotti kihallgatására őrizetbe vétele után került sor.

A nyomozók szexuális erőszak bűntette miatt indítottak eljárást ellene, és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.