Magyar Péter: az ország jelenlegi helyzete a korábbi baloldali kormányok „végnapjaira” emlékeztet

Az ország jelenlegi helyzete a korábbi baloldali kormányok „végnapjaira” emlékeztet – erről is beszélt Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Kéri László politológusnak a Kontroll Youtube-csatornáján megjelent évzáró interjújában, melyet a Népszava szemlézett.

„Olyan szintű erkölcsi, morális válságba kerültek, ahol a korrupció, az ország szétlopása csak az egyik. Ezt nem lehet túlélni, ezt nem lehet megúszni. Itt kell politikai felelősséget vállalni, másfajta felelősséget is vállalni. És szerintem az ország ezt érzi” – fogalmazott a politikus.

A Tisza Szigetek helyi közösségeiről közölte, hogy a választások után is aktívak maradnak, „erkölcsi iránytűként és számonkérési pontként funkcionálnak”.

A közösségek belső demokráciája – amely a párton belüli döntéshozatalt és az önkéntesek bevonását jelenti – szerinte alapelv, nem kampányfogás. A Tisza Szigetek a párt értékei szerint nem statisztikai adatbázis, hanem élő, számonkérhető közösség.

A jövőbeli Tisza-kormány elsődleges feladatáról azt mondta, az állam működőképességének biztosítása és a zökkenőmentes átadás-átvétel lesz a legfontosabb, bármennyire is tűnik ez technikai jellegűnek. Magyar Péter szerint „a leköszönő hatalom nem biztos, hogy együttműködő lesz”, ezért az új kormánynak már a kezdeti napokban intézkednie kell az energiaellátás, a digitális rendszerek, a nemzetbiztonsági információk, a rendőrség és a költségvetés teljes áttekintéséről. Emellett az uniós források megszerzése és a csatlakozás az Európai Ügyészséghez szintén az első napok fontos lépései közé tartoznak.

A Fidesz és Orbán Viktor kampányának teljesítményét illetően egy futballhasonlattal élve közölte, „lehet, hogy csak az öltözőbe akar már bemenni a 93. percben, hogy megmelegedjen, lezuhanyozzon… És akkor hirtelen kifut a pályára egy amatőrnek hitt csapat, ilyen lelkes amatőrök. (...) És akkor meg tudnak zavarodni. És persze az esetek 99 százalékában az első 5 perc után a profik kiismerik, hogy na mit csinálnak ezek a kis Dávidok ott a parittyájukkal, felveszik a ritmust, és bedarálják őket, és nyernek. De ahhoz kell alázat. Ahhoz kell profizmus arról az oldalról. Itt ez nincs.”

Véleménye szerint a profi kormányzati gépezet megszokta a könnyű helyzetet, elvesztette az éberségét, és emiatt kiszolgáltatottá vált a politikai kihívásokkal szemben.

A gyermekvédelmi botrányok kapcsán Magyar Péter kiemelte, hogy ezek a kérdések túlmutatnak a pártpolitikán. Hozzátette, a belső kutatások szerint a Tisza Párt támogatottsága a Szöllő utcai esetek és a 47 oldalas jelentés nyilvánosságra kerülése után nőtt.

„A gyermekvédelem nem párpolitikai kérdés…egy hatalomnak a vége” – mondta, utalva arra, hogy a kormánynak tudomása volt a problémákról, de nem lépett, ami a választók szemében súlyos erkölcsi és politikai következményekkel jár.