Rövidülnek a kórházi várólisták a kormány képalkotóeszköz-beszerzési programjának köszönhetően, melynek keretében 40 milliárd forintot fordítanak a berendezések beszerzésére, illetve felújítására - jelentette ki a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a veszprémi kórház előtt tartott sajtótájékoztatón.
Takács Péter elmondta, hogy a kormány két lépcsőben hajtja végre a fejlesztést. Az első lépcsőben 22,6 milliárd forintból 31 CT-t és 12 MR berendezést vásároltak, illetve négy már meglévő MR upgrade-jét szerezték be.
A második lépcsőben mintegy 18 milliárd forintból kicserélik a régi gépeket, valamint a magántulajdonú szolgáltatók gépeit kivásárolták az állami kórházakból így teremtve tiszta helyzetet.
Jelentős váróslista-csökkentő programot indított a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, melyhez a kormány éves szinten 20 milliárd forint beépülő forrást biztosít. A programtól azt várják, hogy egyharmadával több vizsgálat történjen az intézményekben - tette hozzá.
A megújult veszprémi MR berendezés, valamint a képalkotó eszközöknek helyet adó épületrész felújítása nettó 350 millió forintba került - fűzte hozzá.
Mint mondta, az országban elsőként Veszprémben alakítottak át egy meglévő MR berendezést úgy, hogy a régi mágnestekercs köré egy új gépet építettek, mely mesterséges intelligencia támogatásával működik, a korábbiakhoz képest gyorsabban és jobb minőségben.
Ovádi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelt feladatnak nevezte a biztonságos betegellátást, amihez a felújított gép jelentős mértékben hozzájárulhat.
Czinkotay Frigyes, a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója felidézte, hogy idén augusztusban, az országban elsőként Veszprémben kezdtek használni egy mobil MR készüléket ezt követően indult el az MR csere-program, amely révén javul a betegellátás színvonala. (MTI/Fotó: Balogh Zoltán)
