A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki munkatársnőjének bizalmába férkőzve csalt ki több mint ötmillió forintot.
A megállapított tényállás szerint a vádlott 2021-ben a munkahelyén bizalmi kapcsolatot alakított ki munkatársnőjével, mellyel visszaélve 2022. június 21. és 2022. szeptember 14. napja közötti időszakban, részben valótlan körülményekre hivatkozva rendszeresen kért és kapott kölcsön különböző nagyságrendben pénzösszegeket tőle úgy, hogy annak visszafizetése eleve nem állt szándékában.
A terhelt így összesen több mint 5 millió forint kárt okozott a sértettnek.
A bíróság a vádlottat jelentős kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt 2 év szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette, valamint kötelezte a sértettnek okozott kár megtérítésére is. Súlyosító körülményként értékelte azt, hogy hogy jelen cselekményét folytatólagosan követte el, illetve az ilyen típusú cselekmények elszaporodott voltát. Enyhítő körülmény volt a terhelt tényfeltáró beismerő vallomása, büntetlen előélete, megbánó magatartása, és kisebb nyomatékkal ugyan, de ilyenként esett latba, hogy a kár egy része megtérült.
Az ítélet nem jogerős.