A Tatabányai Rendőrkapitányság nyomozói nem tétlenkedtek: a vármegye másik hat kapitányságának nyomozóival valamint a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő- és Bűnügyi Osztály munkatársaival közösen csaptak le a helyi drogpiac több szereplőjére.
Az akcióban 37 nyomozó és rendőr vett részt - közölte a rendőrség.
A rajtaütés során nemcsak kábítószer-kereskedőket, hanem fogyasztókat is elfogtak, a lefoglalt bizonyítékok pedig egyértelműen alátámasztják a kábítószer-kereskedelem gyanúját.
Az ügy két kulcsszereplőjét, G. Sándort és R. Balázst azzal gyanúsítják, hogy kábítószerrel átitatott dohányt és papírt készítettek, amelyet a környéken értékesítettek. A 47, illetve 33 éves férfit bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítják, őrizetbe vételük már megtörtént, kezdeményezték a letartóztatásukat.
A nyomozás során a tatabányai nyomozók további öt kereskedőt és ugyanennyi fogyasztót is előállítottak, és további kihallgatásokat terveznek.
A forgalomból kivont kábítószer feketepiaci értéke megközelítőleg hatszázezer forint.
TETSZETT A CIKK? OSZD MEG AZ ISMERŐSEIDDEL!