"A gyanúsított üres hátizsákkal érkezett, elegánsan, kalapban. Úgy tűnt, valamiről próbálja meggyőzni az idős urat, aki közben telefonált" – mesélte Pék Veronika őrnagy, a BRFK Zseblopási Alosztály csoportvezetője. "Amikor a férfi kinyitotta a táskáját, az idős úr előhúzott egy csomagot, és beletette. Ekkor már tudtuk, hogy közbe kell lépnünk." - tette hozzá.
A „csomag” nem volt más, mint 20 millió forint.
"Kiderült, az idős férfit napokkal korábban hívta fel egy ismeretlen nő, aki a rendőrség kiberosztálya munkatársának adta ki magát" – magyarázta Bartus Szilárd alezredes, a BRFK Zseblopási Alosztály csoportvezetője. "Azt állította, hogy megpróbálták feltörni a számláját, ezért biztonságba kell helyezni a pénzét. Azt tanácsolták neki, hogy vegye fel a teljes összeget a bankból, majd adja át egy futárnak, és megadtak ehhez egy jelszót." - fűzte hozzá.
A „futár” valójában az ukrán csaló volt, aki már több hasonló átverést követett el. Most azonban, pechére, két rendőr jó szimata keresztbe tett a terveinek. A rendőrök elfogták a 19 áves O. P.-t, majd őrizetbe vették. Csalással gyanúsítják, a bíróság később elrendelte a letartóztatását.