Az idei évben is folytatódik a „Szülőföldön magyarul” program, amelynek keretében a magyar állam fejenként legalább 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást nyújt a határon túli magyar fiataloknak – számolt be róla az Mfor. Az összeget általános és középiskolás diákok, valamint egyetemi hallgatók igényelhetik.
Ez az összeg 2022-ben jelentősen megnőtt: korábban mindössze 22 400 forintot kaptak a kedvezményezettek, azóta azonban a támogatás többszörösére emelkedett. A kifizetések továbbra is a Bethlen Gábor Alap közreműködésével történnek.
Összesen 232 004 kérelmet nyújtottak be az érintettek a Kárpát-medencéből a www.mipont.hu felületen, amelyből a Rákóczi Szövetség külhoni partnerszervezeteinek munkatársai 227 301-et (a benyújtott kérelmek 97,8 százalékát) bíráltak el pozitívan. Ez 142 kérelemmel több, mint a tavalyi évben pozitívan elbírált igénylések száma.
Az igénylések csaknem kétharmada Erdélyből érkezett, 20 százalékuk Felvidékről, 8,6 százalék Szerbiából, 7,5 százalék Ukrajnából jött. A horvátországi és szlovéniai támogatási kérelmek aránya együttesen sem éri el az egy százalékot.
Érdekesség, hogy miközben a határon túli diákok ilyen jelentős összegű támogatást kapnak, belföldön az állam mindössze annyit tesz az iskolakezdési terhek enyhítéséért, hogy a szeptemberi családi pótlékot már augusztus végén folyósítja. Az összeg viszont 2008 óta változatlan, vagyis érdemi emelésre az elmúlt 15 évben nem került sor.
TETSZETT A CIKK? OSZD MEG AZ ISMERŐSEIDDEL!
