Négy ember, köztük egy 4 éves kislány vesztette életét az M1-esen – a rendőrség videót közölt a tragikus balesetetről

Három felnőtt és egy gyermek halt meg, három gyereket pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután az M1-es autópályán Biatorbágynál baleset történt július 8-án. A Budapesti Rendőr-főkapitányság által közzétett videó nem csupán az események rekonstruálására szolgál – egyúttal figyelmeztetés is minden közlekedő számára: a közlekedési szabályok betartása életet menthet.

A járműben összesen heten utaztak. A tragédiát három kisgyermek élte túl, őket mentőhelikopterrel, illetve mentőautóval szállították kórházba. A másik négy utas – három felnőtt és egy négyéves kislány – olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett rajtuk segíteni.

A rendőrség hangsúlyozza: az ilyen visszafordíthatatlan hibák elkerülhetők lennének, ha minden közlekedő – akár autóval, akár gyalog – körültekintően, felelősen viselkedne az utakon. (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)