12 millió forint értékű marihuánát találtak egy autó csomagtartójában Budapesten

Elfogtak három marihuána-kereskedőt a XVI. kerületben, 2,4 kilogramm kábítószert foglaltak le a rendőrök - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A közlemény szerint a több kilogrammnyi, 12 millió forintnyi marihuána mellett több mint egymillió forintot, a kábítószer csomagolásához használt gépeket és mobiltelefonokat foglaltak le a rendőrök.

Az ügyről azt írták, hogy a Telefontanúra érkezett bejelentés alapján tavaly indult a nyomozás, és végül július 21-én a XVI. kerületben fogtak el egy 34 éves férfit, akinek a kocsijában megtalálták a marihuánát.

Elfogták továbbá a férfi két vásárlóját is és a három férfit kábítószer-kereskedelem bűntett, illetve annak előkészülete megalapozott gyanújával hallgatták ki és vették őrizetbe - áll a közleményben. (MTI)

TETSZETT A CIKK? OSZD MEG AZ ISMERŐSEIDDEL!