Biztosan nem lesz júniusban nyugdíjkorrekció

"Biztosan nem lesz júniusban nyugdíjkorrekció, és még csak válaszra sem méltatta a miniszterelnök a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (NYUSZET) kérését" – mondta a Népszavának a kilenc országos hatáskörű, összesen körülbelül 200 ezer tagot számláló szervezet alapító tagja. Juhász László megjegyezte: május 1-én küldött tértivevényes küldeményüket valaki átvette, az elismervényen egy női név szerepel, de reakció sem érkezett rá. Ezért a szervezet úgy döntött, hasonló tartalommal újabb levelet küld az idősek tiszteletéről gyakran beszélő kormány vezetőjének.

Eredetileg az kérték a miniszterelnöktől, még májusban döntsön, és júniusban utalja is az 1,3 százalékos nyugdíjkorrekciót az államkincstárt, ami a 13. havi nyugdíjra és más nyugdíjszerű ellátásra is terjedjen ki. 

Ezt azért tartja indokoltnak a szervezet, mert a Magyar Nemzeti Bank 4,5 és 5,1 százalék közötti sávban várja az éves infláció, ebből a kormány az alsó értéket, a 4,5-et el is fogadta, a januári nyugdíjemelés mértéke viszont mindössze 3,2 százalék volt.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter korábbi közlése szerint a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzéséért az ellátásban részesülőknek novemberben 91 milliárd forintnyi kompenzáció jár. (Több elemző egyébként az MNB előrejelzésének felső értéket tartja reálisnak). A NYUSZET szerint azonban az intézkedéssel nem kell novemberig várni, hiszen már most bizonyossá vált, hogy a januári emelés nem fedezi az inflációt, és ha a különbözetet csak novemberben kapják meg az idősek, akkor ők hiteleznek az államnak. Juhász László kijelentette: a törvényi lehetőség adott arra, hogy a korrekciót akár két lépésben tegye meg a kormány. A költségvetésnek ez többletköltséget nem jelentene, és az éves hiányt sem növelné – tette hozzá.

A nyugdíjak emelése Magyarországon inflációhoz kötött. Minden év januárjában a kormány adott évre érvényes inflációs várakozásának megfelelő mértékeben nő az ellátás, 2025-re ez a becslés 3,2 százalék, ennek megfelelő volt az éveleji emelés is. Az új előrejelzése viszont ennél magasabb, 4,5 százalékos. 

A két szám közötti különbséget novemberben korrekció formájában kapnák meg az idősek, de a törvény megengedi, hogy a kormány „tényleges, illetőleg a várható makrogazdasági folyamatok és adatok ismeretében a szükséges feltételek megléte esetén további kiegészítő intézkedéseket tegyen”. Ez a szabály az, amire a NYUSZET hivatkozik.

TETSZETT A CIKK? OSZD MEG AZ ISMERŐSEIDDEL!