A Győri Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat három férfi ellen, akik balesetet szenvedtek társukkal, de nem hívtak orvosi segítséget, és tragédia lett a vége.
A vádirat lényege szerint a 21 éves sértett, fiatalkorú barátnője és a 19 és 22 éves vádlott baráti társaságként Veszprém és Győr-Moson-Sopron vármegyei településeken szórakoztak, melynek során alkoholt is fogyasztottak. Ennek ellenére a hajnali órákban autóba ültek, amit a 21 éves ittas állapotban lévő sértett vezetett.
Az érvényes műszaki vizsgával nem rendelkező, rossz műszaki állapotú járművel a négy ittas fiatal egy aszfaltos-murvás mellékúton közlekedett, a biztonsági övet sem használták. A megengedett legnagyobb sebesség 30 km/h volt, azonban a sértett 101-108 km/h sebességgel haladt, mikor Bakonygyírtónál egy kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, ami sodródni kezdett, először egy fának, utána az árok falának csapódott, majd a szántóföldön a tetejére borulva állt meg.
A baleset során a sértett kiesett a járműből, súlyos sérüléseket szenvedett. Az utasok közül ketten súlyosan, egy személy pedig könnyen sérült. A fiúk beszéltek a sértettel, aki félt, hogy elvesztheti jogosítványát, valamint a fiatalkorú lány is félt, hogy a helyszínen találják, ezért, bár megsérült, a fák közé ment.
A vádlottak, mivel tartottak a büntetőjogi következményektől nem hatóságot, hanem a sértett nővérét, és egyikük testvérét értesítették a balesetről. A helyszínre először az egyik vádlott 31 éves bátyja érkezett, aki a sértettnek felajánlotta, hogy a másik két fiúval együtt őt is elviszi a kórházba. Bár a sértett láthatóan súlyosan megsérült, a kiérkező férfi tudomásul vette, hogy a sértett inkább megvárja a rokonait.
Végül a sértetthez a kiérkező rokonai hívtak mentőt, azonban az ellátás során a fiatal a helyszínen elhunyt. Halálát a balesettel összefüggésben szerzett sérülések okozták, azonban nem bizonyítható, hogy a korábban érkező szakszerű segítség esetén az élete megmenthető lett volna.
Ugyanakkor a két fiú és a kiérkező férfi rosszul mérték fel a sértett állapotát, nem nyújtottak megfelelő segítséget, nem értesítették a mentőt.
Hármójuk ellen ezért az ügyészség segítségnyújtás elmulasztása vétsége miatt emelt vádat, mely bűncselekmény büntetési tétele két évig terjedő szabadságvesztés.
Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.