Izraeli tudósok Nobel-békedíjra javasolják Donald Trumpot

Négy vezető izraeli tudós bejelentette, hogy Donald Trump amerikai elnököt Nobel-békedíjra jelölik, ha sikerül elérnie az izraeli túszok visszatérését a Gázai övezeti fogságukból.

Három Nobel-díjas izraeli tudós - köztük a magyar származású Avram Hersko -, valamint az Izraeli Tudományos Akadémia elnöke levelet küldött Donald Trump amerikai elnöknek.

Ebben kijelentették, támogatják a radikális iszlamista Hamászhoz intézett felhívását, hogy a palesztin szervezet engedje szabadon a Gázában fogva tartott összes túszt, és hozzátették, hogy Trumpot a Nobel-békedíjra jelölik, ha sikerül biztosítani szabadon bocsátásukat.

A levél aláírói Áron Ciechanover és Avram Hersko, akik 2004-ben közösen a kémiai Nobel-díjat nyerték el, Ada Jonat, aki 2009-ben ugyanezt az elismerést kapta, valamint David Harel informatikus, az Izraeli Tudományos Akadémia jelenlegi elnöke.

"Osztjuk mély és őszinte aggodalmát a Hamász által 495 napja fogva tartott hetvenhat túsz biztonsága és túlélése miatt, és fenntartás nélkül támogatjuk azt a vágyát, hogy minél hamarabb szabadon engedjék őket, azokat is, akik még élnek, és (átadják) azokat is, akik nem" - írták levelükben.

Ha Trumpnak sikerül elérnie az összes túsz gyors szabadon bocsátását, akkor "mi négyen, számos más magas rangú személyiséggel együttműködve, nagy örömmel nyújtanánk be az ön jelölését a Nobel-békedíjra" - ígérték az izraeli tudósok az amerikai elnöknek.

A Nobel-békedíjra többek közt egyetemi tanárok, professzorok, egyetemi rektorok és egyetemi igazgatók, békekutató intézetek és külpolitikai intézetek igazgatói, valamint korábban Nobel-békedíjjal kitüntetett emberek adhatnak be jelöléseket. (MTI/Fotó: EPA/Bloomberg/AL DRAGO / POOL)