Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban öt év börtönbüntetésre és öt év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a vádlottat, aki ismerősére gyújtotta a házat.
Az ítélet tényállása szerint G.I. vádlott édesanyja és a sértett élettársi kapcsolatban éltek. Mivel a vádlott úgy gondolta, hogy az édesapja a sértett miatt lett öngyilkos, ezért ittas állapotban őt többször megfenyegette, hogy rágyújtja a házat. 2024. január 27-én este együtt italoztak G.I. ingatlanában, melynek során összevitatkoztak, egymást sértegették, majd a vádlott kidobta a házból a sértettet, aki otthonába távozott és lefeküdt. Néhány órával később a vádlott két kiskorú testvérével megjelent a sértett házában, hogy a megőrzésre otthagyott rotációs kapáját elhozza tőle, nehogy a későbbiekben károsodjon. G.I. ezt követően ismét visszament a sértett házába és a szobaajtóra szegelt nylonfóliát vihargyújtóval meggyújtotta, miközben megfenyegette: „itt fogsz megdögleni, rád gyújtom a házat”! A félálomban lévő sértett azonban észlelte a tüzet, és vízzel, illetve egy pléddel sikerült azt eloltania.
A cselekmény során senki nem szenvedett sérülést, a sértett élete ellenben közvetett veszélybe került, a szobában ugyanis önfenntartó égés alakult ki, mely 20-60 perc időtartamon belül a fa tetőszerkezet lángra lobbanását, majd beomlását eredményezte volna. A halálos eredmény kialakulását csak a sértett azonnali tűzoltása akadályozta meg. Az esetleges tűzhalál a halál bekövetkeztével szükségszerűen együttjáró testi és lelki szenvedést jóval meghaladó fájdalommal járt volna.
Midezekkel G.I. vádlott is tisztában volt, szándéka a sértett életének kioltására irányult.
Mivel a vádlott a bűncselekményt fiatal felnőttként követte el, beismerő vallomást tett, a sértett megbocsátott neki, s a cselekmény kísérleti szakban maradt, a bíróság vele szemben a törvényi minimumnál enyhébb, öt év tartamú szabadságvesztést szabott ki, melyet fegyház helyett börtön fokozatban rendelt végrehajtani.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, míg a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett.