A számottevően romló közhangulat mellett szinte minden társadalmi csoportban nőtt a Tisza Párt támogatottsága - derül ki abból a Medián felmérésből, amely a HVG megbízásából készült.
Múlt héten a főbb megállapítások után most a részletes adatsort is ismertették. A Népszava emlékeztetett: a kutatás szerint a Tisza Párt négy százalékkal megközelítette a Fideszt, a korábbi ellenzék pártjainak támogatottsága bezuhant.
Az elemzésben arról írnak, hogy július óta drasztikusan romlott az általános közhangulat: csaknem minden negyedik ember gondolja azt, hogy jó irányba mennek a dolgok, kétharmaduk szerint rossz az irány. Emellett jelentős, abszolút többségben vannak azok, akik kormányváltást akarnak. Ezen szám meglehetősen magas a bizonytalanoknál, ahol ezen érték 55 százalék - mindez pedig magyarázat arra, miért vezeti a támogatottságot a Fidesz és a KDNP.
A Medián értékelése szerint a választások óta eltelt három hónap egyértelmű nyertese a Tisza Párt. Minden társadalmi csoportban nőtt Magyar Péter alakulatának támogatottsága, ami azt eredményezte, hogy a budapestiek és a diplomások körében átvették a vezetést. Szimpatizánsaik 90 százaléka felelt igennel arra a kérdésre, elmenne-e egy most vasárnap választáson szavazni. Ennél csak kicsit kisebb a fideszesek részvételi hajlandósága: ott 83 százalék ezen érték.
Szintén nyerő pozícióban van a Tisza Párt az ötven év alattiak közt is, ami már csak azért is érdekes, mert korábban 40 év volt ez a határ. Mindez pedig azt jelenti, hogy Magyar Péternek újabb korosztályokat sikerült megszólítania. Ráadásul szimpatizánsainak átlagéletkora 11 évvel fiatalabb a fideszesekhez képest.