Történész: Orbán Viktor mesterterve Magyar Péter fellépésével elszállt

Stefano Bottoni történész a HVG hetilapnak azt mondja, Orbán Viktor mesterterve Magyar Péter fellépésével elszállt, ő semmisítette meg a korábbi ellenzéket, nem a Fidesz. "A két 60 pluszos rivális, Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc pedig nyalogatja a sebeit" - tette hozzá a 24.hu szemléje szerint.

A történész úgy véli a 2026-os győzelem élet-halál kérdése lesz Orbán Viktor és a Tisza Párt alelnöke számára is. A kormányfőt egy vereség után vélhetően már nem engednék visszatérni övéi, Magyar Péter parlamenti ellenzékként éppúgy eltűnne, mint elődei. Az idő nem Orbán Viktornak dolgozik, a rendszer eróziója kétségtelen. Minden évben 60 ezerrel kevesebben vagyunk, épp az lesz a Fidesszel is, mint az MSZP-vel, hogy lassan elfogynak a támogatói, a fiatalok közül pedig nem sikerül híveket toborozni helyettük.

Stefano Bottoni szerint Magyar Péter nem hasonlítható Márki-Zay Péterhez, mert nem kívülről jött, hanem a magyar elitből, egészen más kapcsolati tőkével, helyismerettel, gondolkodással. Védettebb a többi ellenzékinél, mert a Fidesz köreiből érkezett, ismeri őket, jobban felkészült a támadásokra.