Csaknem 250 egészségügyi dolgozó ellen indult eljárás hálapénz elfogadása miatt

Eddig komolyabb büntetés nélkül megúszták a betegek a hálapénzes eljárásokat - írta a Népszava.

A Debreceni Törvényszék 2024. március 20-án hirdetett ítéletet hálapénz elfogadása miatt egy orvos ügyében. Őt bűnösnek találták és egyebek mellett nem jogerősen két év börtönre, öt évre felfüggesztve. Az orvost megvesztegető három beteg elleni büntetőeljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség megszüntette, miután az érintettek megrovást kaptak.

Az orvosi béremeléseknek utat nyitó törvény 2021-ben a büntetőkódexet is módosította, és megtiltotta a hálapénzes „ügyleteket.” Így szabadságvesztésre számíthat az az egészségügyi dolgozó, aki kapja és az a páciens is, aki adja a hálapénzt. Az előbbi a jogszabály szerint a betegtől a kezelés után legfeljebb egyszer és csakis olyan tárgyat fogadhat el, amelynek értéke nem haladja meg a minimálbér havi összegének öt százalékát. Ez jelenleg körülbelül 13 ezer forint.

A hálapénz tilalom betartását 2021 márciusa óta a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) úgynevezett megbízhatósági vizsgálattal teszteli. Azóta ennek következtében összesen 105 ügyben, közel 250 egészségügyi dolgozó ellen kezdeményeztek eljárást vesztegetés elfogadása miatt. 

2023-ban 19 olyan ügyben kezdeményeztek nyomozást, amikor páciensek például soron kívüli vizsgálatra, vagy gyógyszer jogosulatlan felírására, illetve valótlan tartalmú orvosi igazolás kiállítására kérték az egészségügyi dolgozókat. Ezenfelül tíz olyan klasszikus ügy volt amikor a szokásos ellátás után fogadott el borítékot az orvos.

Egyelőre a már felderített esetekben többségében sincs jogerős ítélet. S a Népszava által megkérdezett ügyvédek – Ábrahám László és Bátki Pál – sem tudtak olyan eseteket felidézni, amikor a beteget elítéltek volna a hálapénzes bűncselekményben.

A lapnak nyilatkozó jogász úgy vélte: ez egy nagyon érzékeny terület. Még ha valaki páciensként tisztában is van a hálapénz büntethetőségével, amikor adja, az esetében mégiscsak a maga vagy közvetlen hozzátartozójának egészsége, élete a tét. Ennek a megítélése akkor is nehéz ha ez tiszta korrupció, amit nem szabad eltűrni. És amikor a bíróság kimondja valakiről, hogy bűnös, akkor az ügy összes körülményét mérlegeli. A szakértő példaként idézte daganatos betegek történetét: azért kért pénzt tőlük az onkológusuk, hogy megkezdjék az államilag egyébként finanszírozott kemoterápiás kezelésüket. 

Ebben az esetben a beteg az életben maradásárt fizetett. Az ilyen érintetteket morálisan nehéz volna büntetni – tette hozzá.