A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen kifosztás bűntette miatt, aki egy gyermekkorú lány rosszullétét kihasználva elvette a mobiltelefonját.
A vádirat szerint a vádlott egy borsodi településen a buszmegállóban tartózkodott fiatalok társaságában. Az itt lévő padon ült a tizenkét éves gyermekkorú lány, aki homályos látással és szédüléssel járó rosszulléte miatt a vádlottól kért segítséget, hogy hívjon mentőt, vagy értesítse az édesanyját.
A férfi arra hivatkozott, hogy nincs mobiltelefonja, ezért a beteg gyermektől kérte el a telefonját, de a lezárt képernyőt nem tudta feloldani, így visszaadta. Időközben viszont a vádlott meggondolta magát, odalépett a sértetthez, akinek rosszulléte miatti védekezésre képtelen állapotát kihasználva egy hirtelen mozdulattal a kabátja zsebéből kivette a telefonját és azzal elszaladt.
Rövid időn belül visszajött, átadta a telefont a gyermeknek, a készülék ekkor azonban már sérült volt, hátlapján és kijelzőjén repedésekkel.
Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !