Megbüntette a Médiatanács Balázsékat, mert „a rasszizmust humorforrásként használták”

A Médiatanács lezárta a március 5-én indított közigazgatási hatósági eljárást, és megállapította, hogy a Balázsék című műsorszám január 15-én sugárzott adása megsértette az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó és a kirekesztésre alkalmas médiatartalom közzétételét tiltó törvényi rendelkezéseket.

Ebben az adásban a műsorvezetők afrikai származású vendégük, Musimbe Dávid Dennis kárára élcelődtek, és a bőrszínt a rabszolgasággal hozták összefüggésbe. A műsorvezetők a rasszizmust humorforrásként használták. A származására tett objektíve bántó, lekezelő megnyilvánulások megbélyegezték az afrikai közösséget, a műsorszám a fekete bőrűek kisebbrendűségére utaló tartalmat hordozott - írták.

Úgy fogalmaztak, az, hogy a bőrszínt a műsorvezetők összekapcsolták a rabszolgasággal, alkalmas volt egy egyértelműen azonosítható csoport egészével szembeni sztereotip gondolatok kialakítására és felerősítésére, ezáltal kirekesztésre is.

A testület az emberi méltóság sérelme miatt 300 ezer forint, míg a kirekesztés miatt 500 ezer forint bírságot rótt ki a Radio Plus Kft.-re.

Mivel a méltóságsértő és kirekesztő médiatartalom kárt okozott a demokratikus nyilvánosságban, a Médiatanács a médiaszolgáltatót a jogsértések tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte - tették hozzá. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !