Ki akarta irtani a családját egy férfi Enyingen

A vádlott és a sértett házastársak voltak, együtt nevelték a 12 és 14 éves lányukat. Kapcsolatuk megromlott, elváltak, azonban továbbra is együtt laktak enyingi családi házukban. A sértett közelebbi kapcsolatba került egy középiskolai osztálytársával, telefonáltak és üzeneteket küldtek egymásnak. 

2022. október 13-án este a gyerekek a szobájukban lefeküdtek, a sértett a saját szobájában lefekvéshez készülődött, mikor barátjától hangüzenete érkezett. A jelzőhangot meghallva a vádlott átment a sértett szobájába, veszekedni kezdtek, majd a vádlott az ágyon fekvő nőre vetette magát, felső testére ráült, két kézzel a nyakát szorítva fojtogatta, megöléssel fenyegette. A nő aktívan védekezett, amitől a férfi indulatosabbá vált. Egy idő után a hangoskodásra a házban tartózkodó két gyermek az édesanyjuk szobájához mentek, sírtak, és hallották, ahogy az apjuk azt mondja a sértettnek, hogy a két gyermeket is megöli, végez a sértettel és annak barátjával is. A két kislány kimenekült a házból. A vádlott a sértett bántalmazásával felhagyott, a konyhában magához vett egy nagyobb konyhakést, majd a ház bejárati ajtaját a sértettre zárva a gyerekek után ment. A nő egy sim kártya nélküli telefonról felhívta a rendőrséget.

A helyszínre érkező rendőrök a vádlottat elfogták, és az állapota miatt a kórház pszichiátriai osztályára szállították.

A két kislány menekülés közben felhívta a család barátját, aki a gyerekekért ment és otthonába vitte őket.

A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság a vádlottat emberölés bűntettének kísérletében, 2 rendbeli emberölés előkészülete bűntettében, 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében és személyi szabadság megsértésének bűntettében ítélte bűnösnek, ezért őt 10 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. 

A bíróság a vádlottat 5 évre eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.

A bíróság a vádlott szülő felügyeleti jogát a két gyermeke vonatkozásában megszüntette.

Az ítélet ellen a vádlott és védője az emberölés bűntettének kísérlete és az emberölés előkészületének bűntette miatti vád alóli felmentésért, egyebekben a büntetés enyhítéséért jelentett be fellebbezést. 

A Győri Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és a börtönbüntetést 7 évre enyhítette. Az ítélőtábla egyetértett a törvényszék bizonyíték értékelésével abban, hogy a vádlott cselekménye megvalósította az emberölés kísérletét, illetve gyermekei sérelmére az emberölés előkészületét is. A vádlott kitartóan, mintegy 20 percen keresztül fojtogatta volt házastársát, amely cselekmény a sértett testtájékra figyelemmel– az erőbehatástól és külsérelmi nyom keletkezésétől függetlenül – az emberi élet kioltására irányuló szándékot mutatja. A gyermekek sérelmére elkövetett előkészületi cselekményt igazolja a vádlott fojtogatás közben tett kijelentései (miszerint hogy megöli őket), valamint hogy e célból egy kést is magához vett és a gyerekek után szaladt.

A törvényszék helyesen határozta meg a halmazatban álló bűncselekményekre irányadó büntetési tételkeretet (5-től 22 és fél évig terjedő szabadságvesztés), valamint annak középmértékét (13 év 9 hónap) is. A büntetés kiszabása során irányadó körülmények helytálló megállapítása során azonban az elsőfokú bíróság kisebb súllyal tulajdonított jelentőséget a nyomatékos enyhítő körülményeknek. Így annak, hogy a volt házastárs sérelmére elkövetett fojtogatás csak az emberölés távoli kísérletének minősült, a sértett valamennyi körülményre kiterjedő megbocsátó levelet írt a bíróságnak. A vádlott gyermekei is megbocsátották az elkövetést, a vádlottal a büntetés-végrehajtási intézetben rendszeresen kapcsolatot tartanak. A vádlott pedig az elkövetés őszintén megbánta. Ezekre figyelemmel a büntetési célok eléréséhez rövidebb időtartamú szabadságvesztés is elegendő volt.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !