Kábítószer-kereskedőket fogtak el Hódmezővásárhely közelében

A gyanú szerint hónapok óta árusított kábítószert az a férfi és nő, akiket Hódmezővásárhely közelében fogtak el - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján pénteken.

A megalapozott gyanú szerint egy 32 éves férfi és egy 35 éves nő március 12-től kábítószerrel, valamint új pszichoaktív anyaggal kereskedett. A páros csütörtökön Hódmezővásárhely felé tartott, amikor a rendőrök elfogták őket. Rajtuk kívül előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki a gépjármű vezetőjét is, akinél a kábítószer-vizsgálat pozitív eredményt mutatott.

A páros ellen kábítószer-kereskedelem bűntette, a fogyasztó ellen pedig kábítószer birtoklása vétség miatt indult eljárás. A nyomozók őrizetbe vették a két kereskedőt, és kezdeményezték a letartóztatásukat. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !