Elmondta az egy hete eltűnt 16 éves lány, hogy azért nem ment haza az iskolából, mert évek óta rendszeresen megerőszakolja az apja

Nem ment haza az iskolából egy 16 éves lány április 3-án. A szülei próbálták elérni, keresni, de mivel nem találták, ezért bejelentették az eltűnését a rendőrségen.

A rendőrök elrendelték a körözését és ők is keresni kezdték. Nem sokkal később a szülők már azt jelezték, hogy lányukat Debrecenben megtalálták. Az ilyenkor szokásos protokollnak megfelelően a nyomozók meghallgatták a fiatalt, aki elmondta, hogy azért nem ment haza, mert apja évek óta szexuálisan zaklatja. A sértett által elmondottakat a pszichológus szakértő véleménye is alátámasztotta - közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A vármegyei nyomozók az apát szexuális erőszak elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását, amit az illetékes bíróság elrendelt.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !