Kukkolta a lány kollégium lakóit és közben önkielégítést végzett egy férfi Nyíregyházán

A rendőrségre az egyik nyíregyházi lány kollégium nevelője tett bejelentést, mivel az intézmény lakói jelezték neki, hogy egy ismeretlen férfi lámpával bevilágított az ablakukon, majd mikor kinéztek azt látták, hogy önkielégítésbe kezdett - írta a police.hu. 

A bejelentést követően a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Érkerti Rendőrőrsének járőrei rövid időn belül a  helyszínre érkeztek, majd öt perccel később a kollégium közelében elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A bicskei férfit előállították, szeméremsértés vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatásának elrendelését is. 

Az is kiderült, hogy a 44 éves gyanúsított már korábban is követett el hasonló jellegű bűncselekményt Nyíregyházán, és a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitánysága szexuális bűncselekmény elkövetése miatt rendelte el a körözését. 

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !