Milliós kárt okozott a budapesti sorozatbetörő

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 45 éves férfival szemben. Az elkövető 2023 márciusa és májusa között, Budapest-szerte több lakásból, házból, gépkocsiból lopott különböző értéktárgyakat, és ezzel összesen több mint 2 millió forint kárt okozott.

A vádirat szerint a vádlott 2023. március 31. és május 6. napja között, Budapest különböző kerületeiben, de többnyire a XX. kerületben követte el a bűncselekményeket.

A férfi elsősorban nyitva hagyott lakásokból, zárt kerítésű, azonban szintén nyitott bejárati ajtajú házakból, valamint ingatlanok udvarán parkoló autókból tulajdonított el különféle értéktárgyakat, különösen táskákat, mobiltelefonokat, pénztárcákat - készpénzzel, okmányokkal, bankkártyákkal együtt -, órát, ékszert, de volt olyan is, hogy egy ház melléképületéből kávégépet, körfűrészt, távcsövet lopott, egy ház előtt parkoló autóból pedig gyerekjátékot és édességet vitt magával. 

Egyik esetben a férfi besurrant az egyik lakás nyitott bejárati ajtaján, és az alvó sértett feje mellől vette el a mobiltelefont és a pénztárcát, de olyan is előfordult, hogy ugyanazon a napon, három egymással szomszédos ház kerítésén is átmászott, majd az ingatlanok melléképületeiből, illetve teraszáról tulajdonított el értékeket.

Az ügyben 18 sértett van, nekik az elkövető összesen több mint 2 millió forint kárt okozott.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a férfit kifosztással, valamint több rendbeli, üzletszerűen elkövetett lopással vádolja, és vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban. Az ügyben a bíróság hamarosan előkészítő ülést tart.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !