Egy 27 éves mezőtúri férfit gyanúsítanak a helyi rendőrök azzal a bűncselekménnyel, ami február 3-án történt a város egyik üzletében.
A tettes a boltba betérve 186 700 forint értékű áruval pakolta meg a bevásárlókocsiját, majd kitolta azt a bejárati ajtón keresztül. Ezután biciklire pattant, és maga mögött húzta a megpúpozott bevásárlókocsit, azonban menekülés közben a kocsi kereke megakadt a járdaszegélybe, ezért a tettes mindenestül otthagyta. A férfi 2023-ban három alkalommal próbálkozott hasonló módszerrel élelmiszerüzleteket megkárosítani, azonban egyszer felborult a 119 ezer forintnyi áruval megpakolt kocsi, a másodjára feltartóztatták a bolt dolgozói, harmadszorra azonban sikerült a lopás, és 62 ezer forint értékű árut vitt magával.
Szintén ő a gyanúsítottja egy január 7-ei bűncselekménynek is. Akkor elhajtott egy lezáratlanul parkoló gépkocsival, amiben az óvatlan tulajdonos benne felejtette az indítókulcsot. A járművel Törökszentmiklós irányába indult, azonban balesetet szenvedett, mert lesodródott a főútról. Ekkor kiszállt a járműből, és magához vette a tulajdonos pénztárcáját, amiben személyes okmányok, bankkártyák és némi pénz volt.
A férfit elfogták és előállították a mezőtúri rendőrök, és a többszörösen egyesített nyomozásban közokirat, magánokirat, készpénz-helyettesítő fizetőeszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntette, továbbá négyrendbeli, üzletszerűen megvalósított lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozó hatóság őrizetbe vette, és kezdeményezték letartóztatását.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !