A lengyel ügyészség Brüsszelhez fordul a jogállamiság megsértése miatt

Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság (EB) elnökéhez, valamint az Európai Parlament képviselőihez fordulnak a lengyel ügyészség vezetői a kormányváltás óta történt azon kormányzati lépések miatt, amelyeket jogsértésnek tartanak.

A varsói intézmény honlapján hétfőn közzétett közleményben aláhúzzák: az EB korábban többször is foglalkozott a lengyelországi jogállamiság helyzetével, most viszont, amikor - mint írják - "kirívó módon sérül" a jogállamiság Lengyelországban, hallgat.

A levelet a közlemény szerint a főügyészhelyettesek fogalmazták meg. A lengyel ügyészség Adam Bodnar igazságügyi miniszter, főügyész alá tartozik, de a testület élén a főügyész első helyettese, Dariusz Barski áll.

A levelet azt követően írták, hogy Bodnar pénteken kísérletet tett Barski leváltására, arra hivatkozva, hogy Zbigniew Ziobro, az előző kormány igazságügyi minisztere 2022-ban szabálytalanul nevezte ki őt a tisztségre. Az ügyészség azonban még pénteken érvénytelennek minősítette Bodnar intézkedését.

A hétfői ügyészségi közleményben aláhúzzák: Bodnar lépése sértheti az Európai Unió (EU) érdekeit, miután a testület az EU-t érintő bűncselekmények vizsgálatával is foglalkozik. Az ügyészség képviselői ezért azt kérik az uniós szervektől, hogy "tegyék meg a szükséges lépéseket a törvényi előírások lengyelországi megsértésének megakadályozása érdekében".

A Barski leváltására tett kísérlet törvénysértő, mert az államfő jóváhagyása nélkül történt - hangsúlyozzák. A lépés destabilizálja az ügyészségi munkát, jelentősen csökkentheti az EU területén tartózkodó lengyel állampolgárok, valamint a Lengyelországba érkező uniós állampolgárok jogi védelmét, valamint a lengyelországi belbiztonság szintjét - áll a közleményben.

A dokumentum szerint az ügyészséggel szembeni "merénylet" sérti a demokratikus jogállam alapjait és az ügyészek függetlenségét is, és a feszült nemzetközi helyzet időszakában megbénítja az intézmény működését.

Robert Hernard, a főügyész egyik helyettese pénteken este személyesen tárgyalt a miniszterrel - erről mobiltelefonnal videofelvételt készített -, és bírálta a Barskit érintő lépést. A videót később feltette a közösségi médiára. Bodnar emiatt hétfőn fegyelmi eljárást indított Hernarddal szemben, aki 2010 óta tölti be posztját.

Andrzej Duda államfő hétfőn reggel külön beszélt Barskival és Hernarddal. Ezt követően az államfői hivatal közölte: az elnök szerint az érvényes előírások alapján továbbra is Barski az ügyészség vezetője.

Duda hétfőn Donald Tusk kormányfővel is találkozott, és tárgyalásuk napirendjén szerepelt az ügyészség is. Tusk hétfő délutáni sajtóértekezletén kijelentette: sem politikai, sem jogi konfliktusok nem állnak Lengyelország és kormánya érdekében. Szemére vetette Dudának, hogy "2015 után hozzájárult a lengyelországi jogállamiság és jogrend lebontásához", amelyet - mint Tusk mondta - a jelenlegi kormány visszaállít.

Arra van a politika, hogy szereplői "tárgyaljanak, kompromisszumot keressenek", mindazonáltal annak, aki "kétségbe vonta az alkotmányt, tudomásul kell vennie, hogy először helyreállítjuk a jogrendet, akár tetszik, akár nem"  - mondta. "Ebben a tekintetben határozottak leszünk, éppen azért, hogy (később) bölcs politikai kompromisszumokat kereshessünk" - tette hozzá a kormányfő.  

A lengyel alkotmánybíróság hétfő délutáni előzetes intézkedésében megtiltotta az olyan lépéseket, amelyek akadályoznák Barski hatásköri feladatainak teljesítését. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !